Belföld

2009.07.31. 12:01

Halálra verték az idős nénit - elfogták e kegyetlen rablókat

Budapest – Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak három, csütörtökön Gödöllőn elfogott férfit; A bűnözők megvertek és kiraboltak egy 78 éves isaszegi asszonyt, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe – közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.

feol.hu

Az elsődleges információk szerint M. Dániel 23 éves szigetcsépi, P. Viktor Zoltán 23 éves gödöllői és B. Zoltán 43 éves isaszegi lakos július 10-én éjszaka bement egy, az otthonában egyedül tartózkodó idős asszony házába. A nőt súlyosan bántalmazták, majd ékszereket vittek el tőle. Az asszony néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - ismertette Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
    
A technikusok olyan nyomokat találtak a helyszíni szemle során, amelyek alapján az igazságügyi szakértő azonosította P. Viktor Zoltánt. Őt és két társát az életvédelmi nyomozók a gödöllői rendőrök segítségével július 30-án állították elő, és az ékszerek zöme is megkerült. Az elkövetők – akik előzetes letartóztatását a rendőrség már kezdeményezte az ügyészségnél - részletes beismerő vallomást tettek – közölte Kovács Viktória.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!