Belföld

2009.09.16. 11:12

Felfüggesztett börtönt kapott Budaházy György

Egy év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt Budaházy Györgyöt szerdán a Fővárosi Bíróság első fokon.

feol.hu

A Fővárosi Főügyészség szerint Budaházy György 2006 őszén, illetve 2007 tavaszán az interneten közölt tucatnyi írásában arra hívta fel olvasóit, hogy erőszakkal távolítsák el a kormányt és az országgyűlést.
"Takarodjanak a hatalomból, ha élve akarják megúszni" - fogalmazott egyik írásában Budaházy. A vádbeszéd szerint a terjedelmes írások eléggé konkrét és közvetlen fenyegetést jelentettek ahhoz, hogy az állam elleni bűncselekmény előkészülete megvalósuljon. Ez a cselekmény 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, az ügyész perbeszédében felfüggesztettet kért.
Ugyanakkor az ügyvéd bűncselekmény hiányában felmentést indítványozott, mert álláspontja szerint Budaházy csupán élt a véleményszabadság jogával, és ha a hasonló írásokat a büntetőjog eszközével üldöznék, akkor megszűnne a jogállam.
Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd szerint a bíróságoknak ebben a perben arról kell dönteniük, hogy hol húzódnak a közéleti-politikai viták, küzdelmek büntetőjogi határai. A rendszerváltás óta az alkotmányos rend elleni bűncselekményeknek nincs bírói gyakorlata, leszámítva a nemrégiben elhunyt Ekrem Kemál György egy évtizeddel ezelőtti ügyét.
Az ügyvéd perbeszédében kitért arra, hogy álláspontja szerint Budaházy inkriminált írásai nem eléggé konkrétak és közvetlenek ahhoz, hogy egy állam elleni bűncselekménynek akár az előkészületét megállapítsák azokkal kapcsolatban. Budaházy György az eljárás során nem tagadta, hogy ő a szerzője az írásoknak, de álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt.
A perbeszédeket és az utolsó szót követően várhatóan még a mai napon kihirdeti elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság.
Korábban ebben az ügyben első fokon felmentették a vádlottat, ám a Fővárosi Ítélőtábla azt a döntést hatályon kívül helyezte és új elsőfokú eljárásra utasított.
A három hónapja terrorcselekményekkel és országgyűlési képviselők elleni támadásokkal meggyanúsított, és előzetes letartóztatásban lévő Budaházyt tucatnyi kommandós kísérte a szerdai tárgyalásra, ahol a tárgyalás kezdetén  mintegy félszáz fekete ruhás szimpatizánsa fennhangon üdvözölte a vádlottat.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!