Belföld

2009.09.26. 13:01

MSZP választmányi ülés: a kormányfő és a frakció együttműködése erős

A következő időszak kormányzati és politikai teendőiről, illetve az eddig elvégzett munkáról tartott előadást szombaton Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmánya előtt, majd a testület elfogadta a képviselőjelölt-állítással kapcsolatos dokumentumokat - közölte Simon Gábor, a testület elnöke az ülés közben tartott sajtótájékoztatóján.

feol.hu

Ismertetése szerint a kormányfő és a frakció együttműködése erős és tiszteletre méltó, amellyel Bajnai Gordon is egyetért. A politikus tájékoztatást adott a miniszterelnök előadásának fontosabb elemeiről is.
Az MTI úgy tudja, a választmány által elfogadott, jelöltállításra vonatkozó dokumentum tartalmazza azt a megállapodást is, amelyet az egyéni, a területi, illetve az országos lista képviselőjelöltjeinek kell aláírniuk. Ez rögzíti egyebek közt, hogy a képviselő megválasztása esetén feladatait főállásban látja el, az MSZP-frakció tagjaként nem szavaz ellentétesen a kongresszus, illetve a választmány határozataival, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy havi nettó tiszteletdíjának 15 százalékát a pártszervezet számlájára utalja majd.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!