Belföld

2009.09.30. 13:27

Változások a lakástámogatásban, kereskedelemben, távoltartásban

Változik október elsejétől a lakástámogatási rendszer, a kereskedelmi törvény, életbe lép a távoltartási szabály és elindul a roma diplomásokat segítő kormányzati program - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.

feol.hu

Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy a kormány július elsején felfüggesztette a korábbi lakástámogatási rendszert és október elsejétől új, célzottabb rendszert vezet be. Hozzátette: az új támogatási rendszer kifejezetten a fiatalok és a nagycsaládosok számára nyújt segítséget a lakásvásárláshoz,   -építéshez, illetve -felújításhoz. Az új állami támogatási forma csütörtöktől igényelhető a hitelintézeteknél.

Az új rendszerben a lakástulajdonnal nem rendelkező 35 év alattiak, illetve a 45 év alatti többgyermekes családok kaphatnak kamattámogatást hitelükhöz új lakás építésére, vásárlására, vagy meglévő lakás, illetve ház korszerűsítésére. A kamattámogatást a megyei jogú városokban és a fővárosban legfeljebb 25, egyéb településen 20 millió forint értékű lakás építésére, vagy megvásárlására lehet igénybe venni. A hitel összege nem haladhatja meg a 12,5, illetve a 10 millió forintot. Korszerűsítés esetén az összeghatár 5 millió forint. Szollár Domokos kitért arra is: a támogatás további feltétele, hogy az újonnan vásárolt ingatlanban a hitelt felvevők legalább ötven százalékos tulajdont szerezzenek, életvitelszerűen lakjanak, illetve, hogy ne rendelkezzenek egyéb ingatlannal.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy ugyancsak október elsejétől lép életbe a távoltartási törvény. A jogszabály biztosítja azoknak a családtagoknak a védelmét, akik egy másik családtag erőszakos, zaklató magatartásának vannak kitéve. A távoltartás ebben az esetben csak ideiglenes, de sokszor ez is nagy segítséget jelenthet a konfliktusok kezelésében.

Mint mondta, a most életbe lépő jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a rendőrség azonnal fellépjen azokkal szemben, akik családtagjuk, hozzátartozójuk emberi méltóságát vagy testi épségét veszélyeztetik. A rendőrség elrendelheti az elkövető 72 órás távoltartását a családjától, ezzel egyidejűleg kezdeményezheti a bíróságnál a távoltartás időszakának meghosszabbítását további 30 nappal. Ez alatt az idő alatt az elkövető nem keresheti a kapcsolatot a bántalmazottal és ideiglenesen a közös lakást is el kell hagynia.

Szollár Domokos tájékoztatása szerint október elsejétől várja a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ – a miniszterelnök által meghirdetett program keretében – a diplomás roma szakemberek jelentkezését a központ honlapján. Szintén október elsejétől változnak a kereskedelmi jogszabályok. Ennek nyomán egyszerűbbé válik a kereskedelmi vállalkozások indítása, működtetése, ugyanis a kereskedő választja meg a kereskedés formáját. Ez lehet üzlet, üzleten kívüli kereskedelem, vásárokon és piacokon történő árusítás, csomagküldő kereskedelem, közterületi értékesítés vagy akár mozgóbolti, illetve automatából történő árusítás is.

A szóvivő hozzátette: a kereskedőnek nem kell lefolytatnia a működés elkezdéséhez szükséges hosszadalmas engedélyeztetési eljárást, elég lesz mindössze bejelentenie tevékenységét a kereskedelmi hatóságnál, és már meg is kezdheti az árusítást. A jegyzők valamennyi érdeklődő számára hozzáférhető elektronikus nyilvántartást vezetnek a bejelentésekről. Bizonyos termékeket - ha azt a közrend, a közbiztonság, a környezetvédelmi előírások, vagy a közegészségügyi követelmények indokolttá teszik - továbbra is csak működési engedéllyel rendelkező üzletekben lehet árulni - jegyezte meg Szollár Domokos.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!