Belföld

2010.02.12. 05:57

Felháborodott fegyvertartók: a pénzlenyúlásról szól az új törvény

FMH - A fegyvertartást egy 2004-es kormányrendelet szabályozta, amely európai összehasonlításban szigorúnak volt mondható. Ezt keményítette tovább egy újabb rendelkezés, amely lehetetlen helyzetbe hozta az érintetteket. Ha nem vonják vissza az új törvényt, sorra vonhatják be az engedélyeket, miközben az alvilág csak röhög a markába.

- Március elején jár le a fegyvertartási engedélyem  - mondja Bencsik György vadász.  - Megkaptam erről a felszólítást, és csatoltak hozzá egy 2500 forintos csekket. Januárban bementem a kapitányságra, ahol kaptam három darab nyomtatványt, két nyilatkozatot, valamint egy kérelmet. Azt mondták, ezeket kitöltve el kell küldenem a rendőrségnek ahhoz, hogy engedélyemet meghosszabbítsák.      Törvény szabályozza, hogy 30 nappal a lejárat előtt mindent el kell intézni, ezért a dokumentumokat azonnal továbbítottam, s feladtam  a csekket. Februárban ismét jártam a rendőrségen, ahol arról tájékoztattak, hogy 2009. december 7-én született egy új rendelet,  amely alapján nekem, mint kérelmezőnek kell a bűnügyi nyilvántartásból kikérni  - 3100 forintos csekket mellékelve - azt a hatósági bizonyítványt, amely igazolja büntetlen előéletemet. Arra pedig semmi garancia, hogy ez időben visszaérkezik.
Bencsik György elmondta azt is (amit egyébként Ecsődi László országgyűlési képviselő szavai az adatbázis feltöltöttségére vonatkozóan mintegy előre bocsátottak), ha a rendőrségi nyilvántartásból késve érkezik az igazolás, két évre visszavonják az engedélyét, amelynek visszaszerzése további tortúrát jelent. A vadász azt sem érti, az érintetteket miért nem értesítették a változásról. Sok tízezer ember kerülhet így csapdába. Bencsik György arra gyanakszik, ami történik, az megint csak pénzlenyúlás... 
A fegyverszakértő és gyűjtő Fülöp Attila ehhez hozzáteszi: a közigazgatási törvény úgy rendelkezik, az állam nem kérhet polgáraitól olyan adatot, amellyel az állam (a rendőrségi nyilvántartó) maga rendelkezik. A decemberi változás egyébként nem csak emiatt okozott megismerői előtt döbbent értetlenséget.
- Ezt az egészet újra kell tárgyalni, annál is inkább, mert az uniós irányelveknek sem felel meg, melyeket pedig 2010. május 28-áig módosítani kell - tette hozzá Fülöp Attila. A rendőrség kizárt, hogy időre teljesíteni tudja a bürokratikus feladatokat, s így tömegesen veszhetnek el a  legális fegyverengedélyek. Érthetetlen, indokolatlan, hogy a 7,5 joule alatti tűzfegyverek, azaz a légpuskák  céllövészeti célú tartása is engedélyköteles lett.

Az új törvény (amit 196 igen és 154 nemszavazattal, egy tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés) azt mondja, csak cselekvőképes embernél lehet lőfegyver, ami ugye logikus, ám mégis  a jogi kiskapuk miatt  lehetővé teszi, hogy egy pszichopata, aki elmeállapota miatt nem büntethető, bármikor tűzfegyvert vehessen, mert egy fontos kitétel kimaradt a paragrafusok közül.  A törvénymódosítás Ecsődi László országgyűlési képviselő indítványa nyomán készült, s az igazságügyi és rendészeti miniszter terjesztette a parlament elé. 
- A demokrácia arcul csapása, hogy  újra, még több pénzért meg kell kérnünk  az engedélyt a hatóságoktól - mondta el véleményét kérdésünkre Pálfi László, a Fejér  Megyei Sportlövő Szövetség  elnöke.  A megyében kilenc aktív sportlövő egyesület működik, s 250 300 tagot számlálnak, akik még nem is értesültek a módosításról. - Takács Károly-emlékévet ülünk, aki a magyar sportlövészet kiváló alakja volt, s ilyenkor vezetnek be egy, a sportolók számára igazságtalan döntést. Nevetséges, hogy megkérdőjelezik a tisztességünket! - folytatta az elnök, aki szerint ez a módszer méltánytalan.
Az új rendelkezés értelmében csak lőgyakorlatot lehet tartani a lőtereken, mert a többi között a sportlövészet definíciója kimaradt  a módosításból. Az információk váratlanul érték Zolcsák Andrást, a Jericho Lövész Klub vezetőjét is, aki szerint ez még  nem lehet kiforrott döntés.
 - Nem  ismerem még ezt a módosítást,  így érdemlegesen nem tudok hozzászólni - mondta el kérdésünkre. A törvényben az is szerepel, hogy a lőtér vezetője elméletileg nem nyúlhat az ott tartott fegyverekhez.  Ha probléma adódik a lőtéren, nincs mese, a vezetőnek kell elhárítani a veszélyt! - tette hozzá Zolcsák.
Az ügyben egy utolsó (meg nem erősített) információ jutott el lapunkhoz: állítólag az elpuskázott fegyvertörvényt napokon belül visszavonják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!