Belföld

2010.02.27. 15:06

Lendvai: az MSZP felemelt fejjel vág neki a választásoknak

Szeged - Az MSZP felemelt fejjel, nem felemelt kézzel indul neki a választásoknak - jelentette ki Lendvai Ildikó szombaton a csongrádi megyeszékhelyen.

MTI

A szocialista párt büszke jelöltjeire, eddigi teljesítményére, és kész arra, hogy a reális, az ország fejlődését biztosító programját megvalósítsa - mondta az MSZP elnöke a párt szegedi kampánynyitója előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az MSZP olyan gazdaságpolitikát akar, amely a végre meginduló fejlődés eredményeiből azoknak juttat többet, akik a válságkezelés terheiből is leginkább kivették részüket. Ezért a párt programjában szerepel a szakmunkás-minimálbér emelése, a szakmunkások ösztöndíjának kiterjesztése és növelése, a nyugdíjprémium bevezetése, a méltányossági nyugdíjkassza bővítése, illetve a munkajövedelemre rakodó terhek csökkentése - hangsúlyozta a politikus.

Lendvai Ildikó szerint nincs oka a nemzetnek, hogy vesztesnek érezze magát, elvesztegetettnek tekintse az elmúlt nyolc évet, amikor a bérek és nyugdíjak reálértéke 30 százalékkal, a nemzeti jövedelem 17 százalékkal emelkedett, 500 ezerrel több új autó jár az utakon és egymillióan költözhettek új lakásba.

Úgy fogalmazott: az MSZP programjának lényege a félelemmentes élet garanciáinak, a többközpontú és többszínű Magyarországnak a megteremtése.

Azzal kapcsolatban, hogy - Lendvai Ildikó szavai szerint - az elmúlt napokban kiderült a magyarországi terrorizmus "nem csupán egy kis újsághír, hanem valós veszély", a politikus hangsúlyozta, a szélsőségekkel szemben a demokratikus erők összefogására van szükség.

Botka László (MSZP) szegedi polgármester, megyei pártelnök elmondta, a szocialista párt jelöltjei mind a hét Csongrád megyei körzetben összegyűjtötték az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. Míg 2006-ban a párt aktivistái 20 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek össze Szegeden, idén két hét alatt 15 ezren támogatták az MSZP helyi jelöltjeit.

A kampánynyitó rendezvényen - melyre csak fémdetektoros átvizsgálást követően mehettek be az érdeklődők - mintegy ötszáz, főként nyugdíjasokból álló szimpatizáns vett részt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!