Belföld

2010.04.19. 15:26

Lendvai nem cáfolja és nem erősíti meg a lemondásáról szóló híreket

FMH - Dolgozik, harcol azon a poszton, ahová megválasztották - mondta az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó, aki nem reagált konkrétan arra a sajtóhírre, lemond-e tisztjéről a választások után.

MTI

A szocialista pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: választási hajrában az ember mindent belead, mindenki teszi a dolgát a posztján.
Hozzátette, minden kérdés az MSZP későbbi ellenzéki szerepére, személyi megoldásaira, szervezeti megújítására ezt követően jön.
Az MTI azon kérdésére, megalapozatlanok-e a lemondásáról szóló sajtóhírek, azt válaszolta: amíg választási időszak van, az ezzel kapcsolatos hírekre mindig ugyanazt fogja válaszolni. "Dolgozom, harcolok azon a poszton, amelyre megválasztottak" - hangoztatta.
Kiemelte: az MSZP-ben nyilván lesz tisztújítás, de hogy ki, milyen posztért indul el, azt a választások után beszélik meg.
Lendvai Ildikó "nem lát ördögtől valót abban", ha valaki meg akarná változtatni az MSZP logóját vagy arculatát. Véleménye szerint az MSZP szempontjából a megújulás azt jelenti, hogy legnagyobb ellenzéki erőként kész saját programja képviseletére új és hatékony eszközöket találni.
A politizálás taktikai eszközének tartja, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) Országos Választási Bizottsághoz fordul amiatt, mert szerintük az MSZP a párt nevével, illetve szlogenjével kampányol egy laphirdetésben. Az MSZP elnöke közölte: nem hiszi, hogy az LMP intelligens politikusai komolyan gondolnák, hogy attól lehet más a politika, hogy bizonyos szavakat levédenek és kisajátítanak.
A pártelnök tudomásul veszi és tiszteli, hogy egy, a parlamentbe frissen bekerült párt keresi a politikai megnyilatkozás lehetőségét és ezt is ennek tudja be. Mint mondta, reméli, hogy ez aktív politizálási szándék azokban a kerületekben is megélénkíti az LMP kampánytevékenységét, amelyekben "övék a pálya", hiszen az MSZP visszalépett jelöltjeik javára.
Azon felvetésre, hogy Simicskó István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje etikátlannak tartja azt, hogy a vele egy körzetben, a főváros XI. kerületében induló szocialista Molnár Gyula új kampányhirdetésein nem szerepel az MSZP logója, az LMP szlogenjére emlékeztető "tényleg lehet más a politika" kitétel ugyanakkor igen, azt mondta: szerinte mindenki tudja, hogy Molnár Gyula szocialista politikus.
Lendvai Ildikó kérdésre válaszolva visszautasította a Fidesz azon állítását, miszerint a főváros több kerületében is, ahol lesz második forduló, a szocialisták telefonon hívogatják a választókat, és téves információkat közölnek velük. 
Megjegyezte: reméli, nem Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója tartott erről sajtótájékoztatót, mert az ő módszere az, hogy el kell követni egy választási csalást, majd utóbb feljelenteni az MSZP-t érte.
A pártelnök leszögezte: a szocialista jelölt semmiképpen nem lép vissza Edelényben a Fidesz javára. Erről annak kapcsán beszélt, hogy Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, vezető rabbija levélben fordult hozzá, kérve a demokratikus pártok összefogását annak érdekében, hogy akadályozzák meg "a rasszista kijelentéseiről hírhedtté" vált edelényi polgármester parlamentbe való bejutását.
A döntést azzal indokolta, hogy nem lehet az egyik bajt a másik bajjal orvosolni. Szerinte ugyanis az egyik baj a Jobbik megerősödése, a másik pedig egyetlen párt teljhatalmának a veszélye.
Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: a levélírónak a figyelmébe ajánlja az edelényi fideszes jelölt megnyilvánulásait, aki "buzizott".
Kérdésre válaszolva kitért arra: az MSZP mindig is egyetértett azzal, hogy kisebb parlamentre és kisebb létszámú önkormányzatokra van szükség, de amikor benyújtották az erre vonatkozó indítványaikat, azokat a Fidesz nem támogatta és mivel kétharmados törvényekről van szó, így nem fogadta el azokat a parlament.
Hangsúlyozta: ha megfelelő törvényjavaslatokat nyújt be ezekre vonatkozóan a Fidesz, az MSZP támogatni fogja az indítványokat. Jelezte ugyanakkor, hogy azt majd meg kell nézniük: a Fidesz nem olyan módon szabná-e át választókerületeket, amely ellene van a demokratikus és arányos képviseletnek, vagy suba alatt nem próbálják-e megszünteti a polgármesterek közvetlen választhatóságát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!