Belföld

2010.08.25. 05:51

Lepukkant villákba költöztették volna Sólyom Lászlót

Hiába keresnek már egy éve a volt köztársasági elnöknek új otthont, még nincs hová költöznie.

MTI

 A Blikk szerdai száma szerint lepukkant villákat ajánlottak a volt államfőnek.

Sólyom Lászlónak élete végéig járna egy méltó szolgálati lakás, ahová a mostani, Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciából költözne. A leköszönt államfő számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek kellett felajánlania ingatlanokat, de ezek nem nyerték meg Sólyom tetszését, ami nem is csoda, hiszen ezek között egyetlen lakható sem volt. Mindegyik lepukkant, hosszú ideje üresen álló épület, gondozatlan kerttel - ismerteti a napilap.
   
Egyik például olyan villa volt, amely az eddigi kormányzati rezidencia szomszédságában van, 1998-ig egészségügyi intézményként működött, majd a Svábhegyi Gyermekkórházhoz csatolták. 2007-ben azonban a kórházat is megszüntették, így végül az MNV-hez került az ingatlan. Vagyis egy egykori egészségügyi intézménybe akarták a volt köztársasági elnököt költöztetni. Még ha azt jelentősen fel is újítják, a szomszédos szanatóriumok "szellemkastélyok" maradtak volna.
   
Az ingatlanokat visszautasították, így a Köztársasági Elnöki Hivatal keres megfelelő lakhelyet, amelyet majd meg kell vásárolni.
   
A Blikk úgy tudja, hogy nemcsak az állami cég próbálta megoldani Sólyom lakásproblémáját, a XII. kerületi önkormányzat is ajánlkozott. Az üzlet a Hegyvidéknek is jól jött volna, mert egy régóta lakatlan Mátyás király úti villától szabadultak volna meg, amellyel csak a gond volt. Ezzel szemben viszont az volt a kifogás, hogy rossz volt az elosztása, túl kicsik a szobák - olvasható a napilapban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!