Belföld

2011.02.20. 13:19

13 tagú lesz az LMP választmánya

Budapest - A jövőben 13 tagból fog állni az LMP választmánya és eltörölik azt a korábbi korlátot, amely szerint a frakció négy tagot delegálhat a testületbe - ismertette a párt kétnapos, hétvégi kongresszusán hozott döntést Tordai Bence választmányi szóvivő vasárnap.

MTI

A sajtótájékoztatón, amelyen felvágták a párt kétéves születésnapjára készült tortát, a másik választmányi szóvivő, Csiba Kata elmondta, az LMP számára fontos, hogy hatékonyan és ütőképesen képviseljék politikájukat az ország minden pontján.
   
Ezért a kongresszus úgy döntött, hogy a választmánynak a jövőben hat regionális delegáltja is lesz. A választmányba bekerülnek majd funkciókra választott tagok, így például titkár, két – egy férfi és egy női - szóvivő, országos szervező, egy önkormányzatért és egy stratégiáért felelős ügyvivő. A párt parlamenti frakcióvezetője automatikusan a választmány tagjává válik.
   
A testület tagjait, a párt két hét múlva esedékes következő kongresszusán választják meg. Tordai Bence az MTI-nek elmondta, hogy az előző kongresszuson két, a szervezeti átalakításra vonatkozó javaslat is ugyanannyi szavazatot kapott. A mostani kongresszuson ezek elemeiből állt össze a végső döntés.
   
A szóvivő a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy két éve alakult párttá az LMP. Szavai szerint azokat az embereket akarták megszólítani, akik kiábrándultak abból, hogy a magyar politikai élet  rettentően frusztráló” és tenni akartak ez ellen.
   
Emlékeztetett arra, hogy az LMP az elmúlt két évben három kampányban vett részt. Szavai szerint a párt  azt az ellenzéki erőt képviseli, amely ellenpontja lehet a Fidesznek szakmai és morális értelemben egyaránt”. Hangot adott annak a véleményének, hogy a következő két évet az építkezésre szánják, és  ha minden jól megy”, akkor 2014-re a mai kormánypártok legkomolyabb kihívójává válhatnak.
   
Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint, a politikai értékeket tekintve több mint egymillió választó érzi magához közelállónak az zöld értékeket, az igazságos társadalom, a fenntarthatóság és a részvételi demokrácia eszméit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!