Belföld

2011.02.26. 13:28

Emléknap - Rédly Elemér kapta az idei Hit pajzsa díjat

Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára vehette át idén a Parma fidei - Hit pajzsa és a Hazámért - hitemért elnevezésű díjakat, amelyet Mádl Dalma, a korábbi köztársasági elnök felesége és Bolberitz Pál egyetemi tanár, a díj első kitüntetettje nyújtott át szombaton Budapesten.

MTI

Az Egyetemi Kisboldogasszony templomban rendezett ünnepség díszvendége volt Schmitt Pál köztársasági elnök, megjelent továbbá mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Erdő Péter bíboros képviseletében Rónaszegi Gábor, a Központi Szeminárium rektorhelyettese, és a díj több korábbi kitüntetettje.
Rédly Elemér bejelentette: jövedelméből egymillió forintot ajánl fel a magyar állam külföldi, 20 ezer milliárd forintos adósságának törlesztésére. Egyúttal elmondta, kezdeményezi egy bankszámla nyitását, amelyre hozzá hasonlóan mások is utalhatnak tetszőleges összegeket a cél érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!