Belföld

2011.09.06. 05:38

Nem tárgyal a rendőrökkel a szolgálati nyugdíjról a kormányfő

Nem tárgyal a továbbiakban a kormányfő a rendvédelmisekkel a szolgálati nyugdíjjal és a szolgálati törvénnyel kapcsolatban - írta keddi számában a Népszava Szijjártó Péter szóvivő levelére hivatkozva.

MTI

A szóvivő a rendvédelmi dolgozók érdekképviseletei fóruma vezetőjének, Powell Pálnak azt írta: „Miniszterelnök úr világossá tette, hogy a kormány meghozta a nyugdíjrendszer biztonságba helyezéséhez szükséges döntéseket, és hogy közös célunk a rendvédelmi dolgozók jobb, méltóbb munka- és életkörülményeinek megteremtése, valamint az ehhez szükséges életpályamodell kialakítása”.
   
A lap szerint Szijjártó leveléből kiderül, hogy Pintér Sándor belügyminiszter „több körben is részletes tárgyalásokat folytatott a képviseletekkel, és ezek alapján a vonatkozó jogszabálytervezetek benyújtásra kerülnek majd a kormány elé”. „Kérem, kövessék továbbra is figyelemmel a hivatásos állománnyal kapcsolatos jogalkotói munkát” – írta a szóvivő.
   
A Független Rendőrszakszervezet válaszában azt írta Szijjártónak: „figyelmünk nem lankad, és az ősszel is minden törvényes eszközt igénybe fogunk venni a hivatásos állomány szerzett jogainak védelmében.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!