Belföld

2011.10.11. 15:51

Elmemegfigyelőbe szállítják Somogyi Ábelt

A büntetés-végrehajtás Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetébe (IMEI) szállítják az ámokfutást tervező, 22 rendbeli emberölés előkészületével és más bűncselekményekkel vádolt Somogyi Ábelt, miután a közelmúltban az elmeszakértői vizsgálatok a vádlott együttműködésének hiányában eredménytelenek maradtak - döntött a Fővárosi Bíróság kedden.

MTI

A 2006-tól elfogásáig az ELTE-n jogot hallgató fiatalember az ügyészség szerint külföldön elkövetett iskolai mészárlások nyomán arra készült, hogy embereket lő le az egyetemen vagy egy bevásárlóközpontban, minden elvesztegetett életévéért egyet. Belépett egy sportlövő-egyesületbe, fegyvert szerzett, és közben az öngyilkosságot is fontolgatta. Csoporttársai felfigyeltek Somogyi Ábel interneten közzétett gyűlölködő, iskolai lövöldözésekkel kapcsolatos írásaira, jelezték a rendőrségnek, hogy szerintük mire készül, és a nyomozók 2010 februárjában elfogták, azóta előzetes letartóztatásban van.

Az emberölés előkészülete mellett súlyos egészségromlást okozó testi sértés és fegyveres garázdaság is szerepel a vádban. Az előbbit évekkel ezelőtt nagymamájának sérelmére követte el a fiatalember, az utóbbit pedig azzal valósította meg, hogy gázpisztolyával kilőtt a lakásuk ajtaján a lépcsőházba. 

A keddi tárgyaláson az eljáró tanács elnöke hangsúlyozta: a bizonyítás sarkalatos pontja a fiatalember elmeállapota, de miután a közelmúltban a vádlott és védője kérésére ismételten elrendelt igazságügyi orvos szakértői vizsgálatokon Somogyi Ábel semmiféle együttműködést nem mutatott, még megszólalni sem volt hajlandó, ezért a bíróság előírta a vádlott IMEI-ben történő rendszeres, tartós megfigyelését.

Egyúttal a bíróság döntött arról is, hogy az egy éve és nyolc hónapja fogva tartott fiatalember, illetve védője által előterjesztett, szabadlábra helyezési indítványt elutasítja a bűnismétlés veszélyére hivatkozva. Egy korábbi szakvélemény szerint nem zárható ki, hogy szabadlábon hagyása esetén a korábban eltervezett bűncselekményeit befejezi, vagy más hasonló erőszakos cselekményt hajt végre.

A vádlott és védője fellebbezett, de ez az IMEI-be történő beutalásra nincs halasztó hatállyal. A megfigyelés vélhetően 30 napig tart, és egyszer 30 nappal meghosszabbítható. A büntetés-végrehajtás Kozma utcai intézetébe viszik azokat, akiknak bíróság rendelte el jogerősen a kényszergyógykezelését, illetve akiknek tartós elmemegfigyelése vált indokolttá a büntetőeljárás során.

A vádlott azt is kérte, hogy ha tartós elmemegfigyelését rendelik el, az ne az IMEI-ben történjen.

"Ha egy év nyolc hónap után nem roppantottuk össze a gyereket, akkor küldjük az IMEI-be, hogy megtörjük" - fakadt ki a vádlott a tárgyaláson a hatóságok motívumaira célozva, mire a bíró úgy válaszolt: éppen Somogyi Ábel az, aki minden lehetséges módon hátráltatja az eljárást, például azzal, hogy nem együttműködő a szakértői vizsgálatokon. A bíró hozzátette, hogy a törvény kötelező rendelkezése szerint a tartós elmemegfigyelést a büntetőeljárás során az IMEI-ben kell végezni.

A bíró közölte azt is, hogy a következő, decemberi tárgyaláson az IMEI-ben készült szakvélemények birtokában születhet majd újabb megalapozott döntés a kényszerintézkedésről.

A bizonyítási eljárás a vége felé tart, a jövő év első felében megszülethet az első fokú ítélet a büntetőperben.

A keddi tárgyaláson tanúként hallgatták meg Somogyi Ábel egyik internetes ismerősét. A most végzős gimnazista úgy nyilatkozott a vádlottról, hogy felsőbbrendűnek képzelte magát, ki akart tűnni társai közül, de nem tudta, hogy ezt miképpen érje el. A fiú úgy vélte: a vádlott intellektuálisan képes volt a fegyveres erőszak megtervezésére, de szerinte tervét képtelen lett volna végrehajtani, bármire készült is, biztosan nem ölt volna. Mint mondta, Somogyi Ábellel 2007-2008-ban az interneten napi kapcsolatban voltak, és mintegy tucatnyi alkalommal találkoztak a két év alatt. A fiú olvasta Somogyi "borúlátó, haragvó, néhol fennkölt" verseit, és úgy érzete, "jó írói vénája van". 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!