Belföld

2011.10.06. 15:55

Eltiltották a papi tevékenység gyakorlásától Nagyréde plébánosát

Eltiltotta minden papi tevékenység gyakorlásától a Heves megyei Nagyréde plébánosát az egri érsek.

MTI

Az Egri Főegyházmegyének a katolikus.hu-n csütörtökön nyilvánosságra hozott sajtóközleménye szerint a közelmúltban olyan bejelentés érkezett a nagyrédei plébános ellen, amely haladéktalan intézkedést tett szükségessé. Az egyházmegye tudatta azt is: ha a bejelentés megalapozottnak bizonyul, akkor kezdeményezi a plébános papságból való végleges elbocsátását az Apostoli Szentszéknél.
   
Az MTI az érsekségen érdeklődött az eltiltás okáról, ám azt a választ kapta, hogy az illetékes, Ficzek László, az érseki iroda vezetője nem elérhető.
   
A heol.hu Heves megyei hírportál úgy értesült, hogy a döntést a vasárnapi szentmisén a templomban kihirdették, és a lelkipásztor már el is költözött a településről. A lap így fogalmazott: "a Nagyrédén terjedő híresztelések szerint Zoltán atyával szemben alighanem a ministránsokkal kapcsolatban indított vizsgálatot az egyházmegyei főhatóság".
   
A nagyrédei plébános három településen - Nagyréde, Gyöngyösoroszi és Gyöngyössolymos - látott el szolgálatot. A 38 éves pap 2006 óta végezte a lelkipásztori teendőket - közölte a heol.hu.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!