Belföld

2012.03.06. 16:14

Schiffer kontra Lázár: Nyilvános vita ügynökügyben?

Az LMP-s Schiffer András nyilvános vitára hívja az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében a Fidesz frakcióvezetőjét - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az ellenzéki párt sajtóosztálya.

MTI

A közleményben leszögezik, hogy ha Lázár János nem fogadja el Schiffer András kihívását, akkor "azzal azt bizonyítja, hogy ő és a Fidesz is fél". Az írás szerint Lázár János "attól fél, hogy hazugságai miatt magyarázkodnia kell, pártja pedig attól, hogy kiderül, az 1990 utáni politikai és gazdasági életet, a párt holdudvarát is kínos módon hálózták be a túlélő állambiztonsági hálózatok".

A szövegben azt írják, hogy Lázár Jánosnak vagy a mai napig nem sikerült elolvasnia az LMP vonatkozó törvényjavaslatát, vagy "napok óta tudatosan próbálja hazugságokkal etetni a magyar nyilvánosságot". Hozzáteszik, hogy a kormánypárti politikus úgy titulálja hiteltelennek, farizeusnak és szakmaiatlannak az LMP kezdeményezését, hogy egyetlen érvet, egyetlen konkrétumot sem hoz fel a javaslat ellen.

A frakcióvezetőnek azt az állítását is valótlannak nevezik, hogy ötpárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben, és erre az LMP mondott nemet a javaslat tárgysorozatba vételét elutasító február 20-i szavazás után. Hangsúlyozzák, hogy az ellenzéki párt nem kapott ilyen felkérést, ezért nem is mondhatott rá nemet. 

A frakcióvezető "a jelek szerint akkor sem mondott igazat, amikor azzal indokolta a javaslat parlamenti bukását, hogy ő támogatta volna, de álláspontjával kisebbségben maradt saját képviselőcsoportjában" - folytatódik a közlemény. Az LMP-sek azt írják, hogy az azóta a sajtónak nyilatkozó kormánypárti képviselőktől "tudjuk, hogy a törvényjavaslatról nem volt szavazás a frakcióban, a képviselőcsoportot pedig nem szondázták meg előtte".

A Fidesz-frakción belül már egy éve gondolkoznak és jelenleg is vitáznak arról, hogy mi lenne a helyes lépés az ügynökakták ügyében - mondta Lázár János frakcióvezető a HírTV Rájátszás című műsorában hétfő este.

Az Országgyűlés február 20-án nem vette tárgysorozatba az LMP-nek az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozataláról szóló javaslatát. Lázár János véleménye szerint Schiffer András LMP-s képviselő javaslatával "szakszerűtlenül, végiggondolatlanul" ragadott ki egy részletet egy problémahalmazból.

Mint a Fidesz frakcióvezetője kifejtette: először tisztázni kell, hogy honnan kell elindulni, hol kell megállapítani a felelősség vonalait. Ugyanis, mint kiemelte: egy olyan országban nehéz elkezdeni az igazságtételt, ahol 1956-ért lényegében még senkit nem vontak felelősségre, miközben 500 embert végeztek ki.

A február 20-i parlamenti szavazáskor az LMP-s indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypárti képviselők többsége azonban ellenezte. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus - köztük Balog Zoltán államtitkár, Bencsik János, Gulyás Gergely és Hoffmann Rózsa államtitkár - ugyanakkor igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus - mások mellett Halász János államtitkár és Wittner Mária - pedig tartózkodott. Lázár János akkor jelen volt, de nem szavazott.

Az LMP-s Schiffer András, a törvényjavaslat előterjesztője az indítványról korábban elmondta: pártja teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a diktatúra titkai egyben a demokrácia titkai is legyenek.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja hétfőn az MTI-vel azt közölte, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség március 19-i ülésén vitatja meg az ügynökmúlt feltárásának kérdését.

Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben egy jobbikos képviselő azonnali kérdésére válaszolva elmondta: komoly vita folyik az ügynökmúlt feltárásának módszeréről a kormánypárti frakcióban, azonban "a szándékok egyértelműek".

Schiffer András erre az MTI-nek úgy reagált: az LMP véleménye szerint a Fidesz továbbra sem akar az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról tárgyalni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!