Aida: táncosok jelentkezését várják

Székesfehérvár - Aida visszatér! Júliusban hat alkalommal láthatják a nézők a musicalt az ARÉV csarnokban, új dalszövegekkel. Június 13-án tánccastingot, válogatást tartanak.

Szabó Zoltán

Mint arról már beszámoltunk, Sir Elton John és Tim Rice musicaljét  három év után ismét láthatják a nézők Fehérváron. Ott, ahol az előadást hetvenszer  játszották, 28 ezer néző  előtt. Nemrég közönségtalálkozóval összekapcsolt sajtótájékoztatón ismertette a régi-új előadás részleteit  a VOK színpadán a  musical rendezője, Szurdi Miklós. Bevallotta, hogy fantasztikus öt évet töltött  annak idején a Vörösmarty Színház élén, de  a legjobban egészen biztosan az Aida nőtt a szívéhez. Mint mondta, megkérdezték tőle, hogy mi újat tud még a darabbal mondani?  A válasza az volt, hogy semmi újat nem kell kitalálni, mert  ez egy örök történet, olyan dolgokról szól, amelye mindig fontosak lesznek. A helytállásról,  az elhivatottságról, a szerelemről, az önfeláldozásról. Huszonkét fantasztikus dal hangzik el a musicalben,  melyekhez Szurdi készített új fordítást és írt új dalszövegeket.  A szereposztás majdnem a régi, de néhány új színész bekerült  csapatba.  Aidát Oláh Ibolya és Mahó Andrea játssza-énekli felváltva, és elméletileg Radamest is kettő szereposztásban  alakítják. Azért elméletileg, mert  Feke Pál  más elfoglaltságai miatt nem biztos, hogy felléphet majd, új szereplőként tehát Szerényi Lászlót láthatják majd inkább a nézők. A fiatal, tehetséges színész a Fővárosi  Operettszínház művésze.  Amnerist Xantus Barbara, Zosert  Gerner Csaba  és Kálloy Molnár Péter,  Merebet Gulyás  Hermann Sándor,  Amonasrót Quintus Konrád alakítja.  A színpadon egyébként be is mutatkozott az új Radames, Oláh  Ibolyával énekelt  duettet, mellettük  Xantus Barbara és Gerner Csaba  is előadtak részleteket  a  musicalből.
A  társkoreográfus Szakál Attila. S ha már a táncnál tartunk, Szurdi elmondta: az új Aidát  az egykori sikeres  sóstói Hair-produkcióhoz hasonlóan szeretnék  körülbelül ötven táncossal kibővíteni.  Várják a táncolni tudó, 14 évesnél idősebbek jelentkezését,  akik közül  június 13-án, 10 órakor a Fehérvári  Apartmanházban választják ki azokat, akik majd felléphetnek a produkcióban. A castingról és egyebekről az előadás honlapja közöl   részleteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!