A kamionokra ébrednek - továbbra sincs zajvédő fal

Székesfehérvár - Habár a felügyelőség két évvel ezelőtt kimondta: meg kell építeni a zajvédő falat az elkerülő út mellett több szakaszon, pénztelenségre hivatkozva ismét nem kezdődött meg az építés.

Házi Péter

Immár több, mint fél évtizede próbálják elérni minden fórumon a Maroshegy szélén, a Mezei, Szörényi, Vízaknai és Orsovai utcákban  lakók, hogy a 63-as elkerülő út megépítése óta egyre elviselhetetlenebb zaj ellen valamilyen megoldás szülessen. A lakókat különösen hajnali 3-4 óra körül zavarja a közelben elvezető út zaja, ugyanis a kamionok ilyenkor indulnak útnak, többen minden reggel erre a hangra ébrednek. Ráadásul néhány éve 110 kilométerperórára emelték az úton megengedett sebességhatárt, azóta csak fokozódott a zaj. 2006-ban félezer aláírás gyűlt össze a fal megépítése érdekében, de gyakorlatilag azóta sem történt semmi az ígéreteken kívül.
Arról már lapunkban is többször beszámoltunk, hogy a területen több zajmérés volt, s az út melett többszáz méter hosszan zajárnyékoló faj megépítését írta elő a Közép-Dunántúli  Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. A  2009-es határozat szerint 2010. augusztus 31-éig  kellett volna a zajvédő létesítményeket megépíteni, mégpedig a Vásárhelyi és a Balatoni út, a Temesi és a 7-es főút közötti szakaszon, az Orsovai út mellett, valamint  a szárazréti Farkasvermi út mellett.
- Ahogy  a határidő közeledett, az út üzemeltetője tavaly júliusban a közbeszerzési eljárás elhúzódására tekintettel kérte a határidő egy évvel történő meghosszabbítását. 2010 októberében részt vettünk a zajvédő fallal kapcsolatos közmeghallgatáson, ahol a Közlekedési Koordinációs Központ képviselője úgy nyilatkozott, hogy amikor 2009-ben megjelent a határozat, akkor már nem fért be a költségvetésbe a fal megépítése, ezért kértek egy év halasztást - mondta lapunknak Márton Péter, aki az érintett lakók képviseletében vett részt a közmeghallgatáson.
A gond azonban az, hogy most, amikor az újabb, meghosszabbított határidő augausztus végével lejárt volna, augusztus 18-án a közbeszerzési eljárás elhúzódására történő ismételt hivatkozással kérték a határidők további egy évvel történő meghosszabbítását, valamint a zajvédelmi és levegőtisztaság-védelmi monitoring vizsgálatok ahhoz történő hangolását.

Az ügyben megkerestük az utat építő Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt-t, ahol kérdésünkre annyit mondtak, a Közlekedési Koordinációs Központ az illetékes a kérdésben. A KKK kommunikációs vezetőjétől, Kalmár Koppánytól pedig a következő szűkszavú választ kaptuk: "Tájékoztatom, hogy a 63-as út maroshegyi és feketehegyi szakaszán tervezett zajvédő fal megvalósításához szükséges források a 2011. évi költségvetési egyensúlyt megtartó intézkedésekről szóló 13162011.(IX. 19.) Kormányhatározat rendelkezéseinek következtében jelenleg nem állnak rendelkezésre."
Mindez tehát nem túl biztató az út mellett élők számára, a kérdés csak, az, vajon hányszor lehet még újabb halasztást kérni?

A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen a zajárnyékoló fal megépítésének halasztása kérdésében hamarosan újabb közmeghallgatást tartanak. Az időpont: november 8-án 10 óra.

Előzmények

Februárban még úgy tűnt, augusztus végére elkészülhet a fal. Részletek itt!

Még egy év haladékot kértek a fal megépítésére. Részletek itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!