Tetten érték a kocsifeltörőket

Kocsifeltörésen értek a rendőrök három férfit a Bregyó köznél, laptopot és női táskát zsákmányoltak.

feol.hu

Civil ruhás rendőrök figyeltek fel a Bregyó köznél három olyan férfire, akiket már korábbról ismertek. Amikor közelebb mentek hozzájuk,  észrevették, hogy a három férfi egy Ford Focus ajtajának üvegét betörte, és a lyukon keresztül különböző dolgokat vesz ki az utastérből. A bűncselekményt észlelve a nyomozók elfogták a három elkövetőt.

Mint kiderült, összesen 352 ezer forintos lopási kárt okoztak. Az autóból elloptak egy laptopot egérrel, töltővel és táskával együtt, egy Iphonet, illetve egy női bőrtáskát, benne pénztárcával. Ezen kívül a rongálással mintegy 50 ezer forintos kárt okoztak a gépkocsi tulajdonosának.

Az elfogást követően a rendőrök a kapitányságra állították elő a triót, ahol gyanúsítottként lettek kihallgatva.

A 41, 39 és 36 éves bűntett előéletű fehérvári férfiakat a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették. A büntetőeljárást folytató Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztálya vizsgálja, hogy a hármas kapcsolatba hozható-e a megyeszékhelyen az utóbbi időben történt hasonló gépkocsi-feltörésekkel.     

A három férfi előzetes letartóztatásának indítványozására a rendőrség előterjesztést tesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!