Digitália

2024.01.22. 10:10

Mégis van remény a japán holdszonda újraélesztésére

A sikeres szombati holdra szállásnak köszönhetően a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után Japán az ötödik ország, amely űrmodult juttatott a Hold felszínére.

MW

Forrás: JAXA

A kezdeti bizonytalanságok után kijelenthető, hogy a japán szonda Holdra szállása sikerült. A SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) elsődleges feladata az volt, hogy 100 méteres pontossággal le tudjon szállni a megadott területen, s ezt vélhetően teljesítette is.    

Az ember nélküli űreszköz 2,4 méter hosszú, 1,7 méter széles és 2,7 méter magas. Tömege 200 kilogramm. Tavaly szeptember 7-én indították el a délnyugat-japáni Tanegasima űrrepülőtérről, és december 25-én állt Hold körüli pályára.

Precíziós leszállási képességei miatt a japánok által csak „Holdmesterlövésznek” nevezett holdraszállót azonban három órával a történelmi holdat érés után ki kellett kapcsolni. Kezdetben a japán űrügynökség, a JAXA nem tudta megerősíteni, hogy a napelemei termelnek-e áramot.

Ezért az akkumulátort az eljárásaiknak megfelelően leválasztották 12 százalékos teljesítmény mellett, hogy majd újraindíthassák a leszállóegységet. Van remény arra, hogy sikerüljön, de egyelőre a gazdaságos energiafelhasználás érdekében megszakították az egység áramellátását. Az űrhivatal szerint az egység az áramellátás leállításáig is már „tekintélyes mennyiségű adatot” gyűjtött össze.

Most részletes elemzést végeznek a leszállás során szerzett adatokkal kapcsolatban. Meghatározzák, hogy a járműnek sikerült-e a tervezett leszállóhelyétől számított 100 méteren belül leszállnia.

A küldetés egy olyan krátert célzott meg, ahol a Hold köpenye, a kéreg alatti mély belső réteg feltehetően elérhető.

„A leszállás során és a Hold felszínén szerzett technikai és képi adatok továbbítását az áramellátás kikapcsolása előtt tudtuk befejezni” – jelentette a JAXA.

A SLIM egyike a számos új Hold-missziónak, amelyeket kormányok és magáncégek indítottak el 50 évvel az első emberi holdra szállás után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!