Demencia a volán mögött

2017.11.04. 08:00

A japánok inkább megelőzik a bajt

idős kori elbutulásban szenvedhet mintegy 30 ezer idős, 75 éven felüli japán gépkocsivezető – derült ki az idős vezetők esetében év elején életbe léptetett szigorúbb orvosi vizsgálatokból.

Forrás: shutterstock.com

A japán rendőrség szerint ez az 1,1 millió idős gépkocsivezető három százalékát jelenti.

Az új közlekedési törvény előírásai alapján március elejétől a vezetői engedély megújításakor

a 75 évnél idősebbeknek részt kell venniük kognitív funkciók (megismerési funkciók) vizsgálatán is, és ha felmerül a demencia veszélye, újabb orvosi vizsgálatokra kötelezik őket.

A szeptember végéig kognitívfunkció-vizsgálaton átesett 1,1 millió idős emberből 30 170-et küldtek tovább orvoshoz. Közülük eddig több mint 7600 esett át a vizsgálaton, ami 1622 idős gépkocsivezető engedélyének visszavonását vagy felfüggesztését eredményezte – ismertette az adatokat a japán rendőrség.

Bár a másik 6051 gépkocsivezetőnek engedélyezték a vezetést, 70 százalékukról megállapították, hogy fennáll náluk az időskori elbutulás kockázata, és ezért hat havonta kell orvosi ellenőrzésen részt venniük.

A tesztek megmutatták, hogy az idős vezetők többségének, mintegy 780 ezer embernek nincs problémája a kognitív funkciókkal, mintegy 300 ezerről azonban kimutatták, hogy kisebb problémák előfordulnak náluk – tette hozzá a rendőrségi illetékes.

Japánban, ahol a legtöbb idős ember él a világon, az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt az idős gépkocsivezetők által előidézett súlyos közlekedési balestek száma, ezért szigorítottak orvosi vizsgálatukon. Múlt év októberében egy 87 éves férfi által vezetett teherautó iskoláscsoportba hajtott Jokohamában, a balesetben egy fiú életét vesztette. Egy hónappal később Tokióban egy 83 éves nő két halálos áldozattal járó balesetet okozott.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!