nem őshonos faj

2019.07.10. 22:22

A vadon élő állatok legnagyobb ellensége a házimacska

A gazdik nem is sejtik, hogy kis kedvenceik mekkora kárt okoznak Ausztrália állatállományának.

Forrás: Shutterstock

Fotó: David Kalosson

Évente több mint kétmilliárd hüllővel, madárral és kistestű emlőssel végeznek a házimacskák Ausztráliában – derült ki egy új tanulmányból.

A Charles Darwin Egyetemen dolgozó John Woinarski, az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora, Sarah Legge és a Sydney-i Egyetem munkatársa, Chris Dickman közös tanulmánya szerint az elmúlt 200 évben végbement ausztráliai emlőspusztulások legalább kétharmadának egyik meghatározó oka a macska volt, miközben a gazdák mit sem sejtettek kedvenceik ártalmas tevékenységéről.

„Egyetlen házimacska átlagosan 75 állattal végez évente, ám a gazdi sok esetben nem szemtanúja a tetteknek”

– mondta Legge.

A szakember szerint ez a szám alacsonynak tűnhet egy vadon élő macska évi 740 áldozatához képest, ám a városi területeken sokkal nagyobb számban – négyzetkilométerenként akár hatvannál is többen – fordulnak elő a macskák.

„Ez azt jelenti, hogy a városokban élő macskák évente sokkal több állatot ölnek meg négyzetkilométerenként, mint a vadon élő társaik” – tette hozzá Legge.

Woinarski szerint a probléma megoldását nehezíti az emberek macskák iránti szeretete, ám az ausztráloknak tisztában kell lenniük azzal, hogy négylábú kedvenceik mekkora fenyegetést jelentenek az őshonos ausztrál vadvilágra.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!