Szalagavató, anyák napja: itt a Labrisz iskolai LMBT-útmutatója

„A lányok és fiúk kettéosztása erősíti a nemeket egymással szembeállító, dichotóm, heteronormatív szemléletet, amelybe egy transznemű, illetve nemi identitásában bizonytalan vagy a kettéosztást tudatosan elutasító fiatal nem fér bele” – olvasható a Labrisz Leszbikus Egyesület által, egyben a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával kiadott, 2018-as iskolai segédanyagban. 

A Még mindig tabu? LMBT személyek az iskolában című, illusztrált, egyszerű nyelvezetű kiadvány a Melegség és Megismerés program részeként jelent meg - számol be róla a Mandiner. Tartalomjegyzékében a fogalomtárat a következő fejezetek követik: Anyák napja; Fiús játékok, lányos játékok?; Kézen fogva; Bántó szavak; Na húzzál innen, kis köcsög!; Válassz!; Nem vagy elég férfias!; Nem táncolok veled!; Szerelmespár; Tanári coming out. Szóba kerül a a kiadványban tesi óra és a szalagavató is.

A kiadványt áthatja a gender-ideológia, ami szerint minden norma, illetve a nemi szerepek pusztán társadalmi konstrukciók, a heteroszexuális többség értékrendje pedig elnyomja az LMBT-személyeket, a kötet tudományos háttere pedig egyoldalú. Azt sem tisztázza, hogy a nemi irányultság és a nemi identitás nem rögzül kamaszkorig, és még ekkor is könnyen megbontható, tehát nem beszélhetünk egyértelműen LMBT-diákokról. 

Mint a szöveg írja: „Az iskolai terek a nemek és a szexualitás szempontjából látszólag semlegesek, ám ha jobban megnézzük, átszövi őket a heteronormativitás.”

A szöveg leszögezi: „Különösen nehéz lehet ez (LMBT-diáknak lenni – a szerk.) egy olyan, hierarchikusan berendezett, tekintélyelvű közegben, ahol a hagyományos keresztény, konzervatív értékrend szerinti család-/párkapcsolati modell a követendő minta.” A szöveg feletti képen egy sztereotipikusan ábrázolt, sötétben álló, mérges diáklány áll hosszú szoknyában, kereszttel a nyakában. Pedig a kiadvány állítása szerint küzd a sztereotípiák ellen. 

Az útmutató szerint: „A nemi sztereotípiák és tabuk feloldásával, így például a transzneműek által választott keresztnevek természetes használatával a pedagógus a diák biztonságérzetét, emberi méltóságát erősíti.” 

Azt is olvashatjuk benne, hogy „ha engednénk a gyerekeket azzal játszani, ami leginkább tetszik nekik, tekintet nélkül arra, hogy ez »lányos« vagy »fiús« játék, és egyszerűen csak arra figyelnénk, hogy az a korának és fejlettségének megfelelő legyen, akkor megkímélhetnénk őket a nemi szerepekkel kapcsolatos előítéletektől, a nyomasztó elvárásoktól,kényszerektől, értékítéletektől.”

Ugyanakkor ezt az állítást a tudomány nem tudja egyértelműen megerősíteni.

A szöveg szerint „remek alkalom lehet a szalagavató arra, hogy az LMBT fiatalok iskolai elfogadását erősítse, ha a tanárok támogatják, hogy mindenki olyan neműként és neművel táncoljon, ahogy és akivel szeretne.” Sőt: „Az általánosan elfogadott fiú-lány párosokon kívül látható egy mosolygó fiú-, egy szemérmesen összehajoló lány-, illetve egy, a hagyományos táncos szerepeket megfordító fiú-lány páros is. Valószínűleg nagyon nyitott és befogadó az iskola, toleráns szellemiséggel, hiszen a fiatalok választhattak.”

Ugyanakkor „a kezét ökölbe szorító, elutasító arckifejezésű lány döntése egyértelmű: nem szeretne az őt felkérő transzfiúval táncolni. Talán nem tekinti őt „igazi” férfinak. Még egy befogadó iskolában is küzdelmes lehet a transznemű fiatalok élete; nekik a szexuális kisebbségek között is speciális nehézségekkel kell szembenézniük.”

Itt a szöveg arra utal, hogy az elutasító lány nem tekint fiúnak egy lányt, aki fiúnak képzeli magát. Hasonlatos ez azokhoz az amerikai iskolai brossúrákhoz, amelyek szerint a magukat lánynak képzelő fiúkat be kell engedni a lánymosdóba, és osztálykiránduláson a lányoknál kell altatni őket. Eme felfogás szerint a valódi nemünk nem a biológiai nemünk, hanem amit annak érzünk. 

A brossúra sok más mellett arra is buzdít, hogy a tanárok osszák meg a diákokkal Pride-élményüket: „Az a tény, hogy a tanárnő saját Pride-élményét, fotóit osztja meg a diákokkal, egyben arra is jó példa, hogyan lehet fejleszteni a fiatalok kritikus médiaszemléletét. Amikor az esemény résztvevőjeként számol be a gyerekeknek, megmutatva olyan hiteles képeket, tényeket, amelyek a központilag vezérelt híranyagokban ritkán fordulnak elő, alkalmat teremt diákjainak a jelenség mélyebb átgondolására és megértésére és a média által közvetített sztereotípiák megkérdőjelezésére.”