menőnek lenni és látszani

2018.07.04. 11:53

Tényleg a tesztoszteron dönti el, ki vesz Ferrarit?

Egy kutatás szerint a férfi nemi hormon befolyásolja a férfiak vásárlási szokásait.

Meglepő dologra hívja fel a figyelmet a Nature Communications című folyóirat nemrég publikált új tanulmánya, amely szerint

a drága autók, órák, tollak és ruhák – akárcsak a természetben a szarvasbikák agancsa vagy a pávakakasok dísztollai -, azt a célt szolgálják, hogy az ellenkező nem felé jelezzék viselőjük státuszát.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek a megvásárolt fogyasztási cikkek révén jelzik anyagi, társadalmi helyzetüket, ám az, hogy mindebben milyen szerepük van a hormonoknak, eddig ismeretlen volt.

A Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó Gideon Nave és kollégái ezúttal 243 férfi bevonásával végeztek vizsgálatot. A 18 és 55 év közötti alanyok közül néhányan egy adag tesztoszteront kaptak – bőrre kenhető gél formájában -, míg a többieknek placebót adtak.

A résztvevőket ezután megkérték, hogy válasszanak két termék közül, amelyek hasonló minőségűek, de – egy több mint 600 férfi bevonásával készített korábbi kutatás szerint – az egyiknek a márkája magas társadalmi státusszal van összefüggésben. „Az eredményeink szerint azok a férfiak, akik tesztoszteront kaptak, jobban hajlottak a magas társadalmi státuszt jelző termék felé” – mondta Nave.

A szakember szerint

mindez hasonlít az állatok párzási időszakban megfigyelhető viselkedéséhez, amikor a tesztoszteronszintjük megemelkedésekor a fizikai adottságaikat fitogtatva jelzik az ellenfeleiknek és a nőstényeknek a rátermettségüket.

„A státuszt jelző márkák bevetésének nem kell feltétlenül 'működnie', elegendő, ha a férfiak azt hiszik, hogy működik” – jegyezte meg Nave, arra utalva, hogy a tanulmány eredményei nem azt jelentik, hogy a nők nagyobb érdeklődést mutatnak egy Ferrarit vezető vagy Rolex órát viselő férfi iránt.

A kutatók szerint az, hogy mi számít státuszszimbólumnak, kultúránként eltérő lehet.

Borítókép: AS Inc/Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!