Generációk

2019.01.10. 06:09

A chates nyelv a gyerekek és a szülők közé áll

Az internetes nyelvhasználat, rövidítések miatt a szülők mintegy fele nem érti a saját gyermekét.

Egyre nagyobb a kommunikációs szakadék a nemzedékek között, amely többek között az internetes, chates nyelv mindennapokban történő használatának köszönhető – mutat rá a csalad.hu cikke.

Noha vannak olyan rövidítések, melyek „megfejtése” már nem okoz gondot a szülők számára, rengeteg azonban az olyan rövidítés, vagy több szó összevonásából kreált új teremtmény, amelyek jelentéséről a felnőtteknek általában fogalmuk sincs.

Sok ezek közül nem is magyar, hanem angol szavakból, vagy azok rövidítéséből származik,

mint például a LOL (laugh out loud – hangosan nevet), így sok szülőnek még nehezebb kibogozni a kifejezés értelmét. Ha netán egy ilyen „kódolt” üzenet érkezik a csemetétől, marad a google-keresés, vagy a visszakérdezés – amire rosszabb esetben újabb kriksz-kraksz érkezik válaszként.

Egy az Egyesült Királyságban most publikált felmérés szerint a szülők 45 százaléka nehezen érti meg azon kifejezések jelentős részét, amelyeket gyermekei használnak. A cikk a brit Independent című lapra hivatkozva ismerteti: több mint ezer szülőt kérdeztek ki arról, mennyire érti a neki címzett üzeneteket.

Sokan rettegnek a kommunikációs szakadék miatt, és nehezen rakják össze, hogy egy-egy kifejezés mit takar.

Egy-egy szó országonként is változhat: a szigetországban például Gramként emlegetik az Instagram fotómegosztó közösségi oldalt, itthon pedig Instának.

A kutatásból az is kiderül, hogy nem csak a nyelv, de a példaképnek, sztárnak tekintett emberek köre is eltér. Míg a szülők a „hagyományos” celebeket ismerik elsősorban, vagyis például a színészeket, talkshow házigazdákat, énekeseket, addig az ifjak sokkal inkább egy másik médium, az internet ismert alakjait tartják menőnek. Az úgynevezett influenszerek például a YouTube-on, vagy az Instagramon lelhetők fel, vannak, akiknek a videóit, bejegyzéseit több százezren nézik meg – a közönség pedig nem felnőttekből, hanem jellemzően ifjakból áll – foglalja össze a cikk.

Borítóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!