Járvány

2020.06.19. 12:18

Továbbra is kötelező maszkot hordani az üzletekben

Bár a járványügyi szabályok sokat lazultak az elmúlt napokban, megszűnt az idősek vásárlási idősávja és az üzletekben kötelező távolságtartás is, a maszkot viszont továbbra viselnünk kell.

Forrás: Shutterstock

Emlékezetes, a járvány elleni védekezés részeként hozták az intézkedést, március 28-án lépett életbe az idősek 9–12 órai idősávja. Köztudott, hogy más rendelkezések is érvényben voltak ugyanezen célból, mint a távolságtartás betartása, illetve az iparcikkboltok bezárása 15 óra után, valamint később az a szabály, hogy nem lehet látogatni bizonyos termékkörű üzleteket – idézte fel a Magyar Nemzetnek az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kiemelte, hogy

mostanra egyetlen szabály maradt érvényben: az arcmaszk, illetve az arcot takaró védőeszköz kötelező viselése a boltokban.

A maszk használatát a korlátozások enyhítésével együtt vezették be. Vidéken május 4., a fővárosban május 18-án nyithattak újra a boltok, azóta érvényes a megfelelően takaró védőeszköz használata, ahogy azt is akkor vezették be, hogy kötelező a másfél méteres távolságtartás a boltokban sorálláskor, illetve az eladótérben történő vásárláskor mindvégig – mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a friss rendelet megszüntette a kötelező távolságtartást is, viszont továbbra is érzékelhető a kormány óvatossága a lakosság biztonsága érdekében.

„Továbbra is tanácsos megfontoltan viselkedni a boltokban, a maszkot pedig mindenkinek kötelezően hordani kell”

– hívta fel a figyelmet a főtitkár.

A bolti eladóknak is kötelező, nemcsak a vásárlóknak

Vámos György kiemelte: az érvényes előírás szerint nemcsak a vásárlóknak, hanem a bolti dolgozóknak is kötelező maszkot viselniük a munkájuk során. Ennek kapcsán fontos tudni, hogy a kereskedőnek nincs jogosítványa arra, hogy a vásárlót kitiltsa a boltból a maszk hiánya miatt vagy kötelezze annak viselésére, de figyelmeztetnie kell a vásárlót a szabályra, amellett, hogy felirat is jelzi minden üzletben, hogy az arcmaszk viselete kötelező. Hogy a bolti dolgozó visel-e maszkot, az a személyes felelősség mellett a kereskedő felelőssége is. Ha a vásárlónak problémája van az üzletben, például hiányolja a védőfelszerelést az eladón, pénztároson, akkor panaszt tehet az üzletvezetőnek. A szóbeli panaszokat általában meg kell próbálni a helyszínen kezelni – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Meddig kell még hordani?

„Már a piaci szereplők körében és a vásárlók részéről is felmerült a kérdés, hogy meddig lesz kötelező a maszkviselés” – folytatta Vámos György. „Nyilvánvaló, hogy ez a járványveszély függvénye, amelyet időről időre felülvizsgálnak a járványügyi szakemberek, de látni kell, hogy nem csupán a kereskedelemben maradt védekező intézkedés, hanem például a vendéglátásban is, ahol ugyancsak előírás a maszk a dolgozóknak, amelyet ezenkívül a tömegközlekedési eszközökön is hordani kell” – mondta.

A főtitkár megjegyezte azt is, hogy a rendelkezés pontos értelmezése szerint – mérettől és termékkörtől függetlenül –

valamennyi, zárt eladóterű, épületben lévő üzletben kell maszkot viselni, a nyílt területen lévő piacokon viszont nem. Vagyis például az élelmiszer-kereskedéseken kívül a trafikokban, gyógyszertárakban és még a benzinkutak shopjában is viselni kell a védőfelszerelést a vevőnek és az eladónak is.

Az aktuális rendelet csak a kereskedelmet és a vendéglátást említi, más típusú szolgáltatóhelyet, mint például a postákat, bankfiókokat nem szabályoz – tette hozzá Vámos György.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!