2021.03.19. 14:50
Megdöbbentő fordulat Nagy László szerelmi ügyében, megszólalt a feleség
Erika sok mindent cáfol abból, ami eddig a sajtóban megjelent a házasságáról.
Forrás: Nemzeti Sport / Szabó Miklós
Újabb fordulat a sztársportoló szerelmi életében, megszólalt a kézilabdázó Nagy László felesége. Erika a Bors kérdésére tiszta vizet öntött a pohárba az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban. A szövetség alelnökeként és veszprémi sportigazgatóként dolgozó Nagy vasárnap tudatta követőivel, hogy egy párt alkot Sónyák Szilvia fitneszmodellel. Ekkor arról szóltak a hírek, hogy a kézis már el is vált a feleségétől.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/f5s-MBvWK6RXUrGBPdaCHywt3Qb8byMqp9xe5v-aANk/fill/645/330/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlYjFiOGMzMWYwMDRlNTc5ZGEwYjZmNzdjNzU2ZTZi.jpg)
Fotó: MTVA / DTK Show
„Tekintettel arra, hogy Laci a gyermekem édesapja, most sem, és a jövőben sem fogok róla rosszat mondani, azonban éppen kiskorú lányunk érdekében szeretnék pár, a sajtóban megjelent tárgyi tévedést kijavítani.
Nem igaz, hogy elváltunk, vagy válófélben voltunk, ahogy az sem, hogy már nem éltünk együtt. Ugyanannyit volt távol tőlünk, ahogy élsportolóként eddig is.
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, nálunk is voltak ilyenek, azonban válást nem indítottunk el. Eddig” – mondta a lapnak Erika, aki kijelentette, beadta a válópert.
Sokkoló élmény lehetett a sztársportoló feleségének meglátni, ahogy a férje, a gyermeke édesapja egy másik nő karjaiban boldog, mindezt úgy, hogy Laci személyes homlijai még mindig a közös házukban vannak. Ráadásul férje új kapcsolatáról ugyanúgy értesült, mint bárki más: a szalagcímekből, amiket a közösségi oldalon posztolt közös fotó alapján adtak közre a lapok a hétvégén – írja exkluzív interjúja alapján a Bors.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/jLWIzjO1JNlS13tcUQh9vmM-YspIeEmMJi6LfRFoib4/fill/645/493/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzViZmQwMmFlOTkyYzQwMzNiMzJhZDRkOGU3NDE1Njdh.jpg)
Fotó: Délmagyar
Nagy László új szerelméről gyermekének apja, a válogatott futballista Vermes Krisztián nyilatkozott. Elmondása szerint a nő erotikai kiállításokon lépett fel, meztelenül táncolt férfiak előtt.
Bulvár-celeb
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak
Bulvár-celeb
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak
- Talán ezé a szőke bombázóé a világ legtökéletesebb popsija