Bulvár-celeb

2024.09.20. 10:50

A legjobb forgatókönyv is nagyon ijesztő: ilyen radikálisan alakul át az időjárásunk

A mostani szélsőséges nyár csak a kezdet volt. Egy új kutatás nagyon ijesztő eredményre jutott azzal kapcsolatban, hogyan alakul át az időjárásunk a következő években.

MW

Megállíthatatlan az éghajlat változása és egyre rosszabb lesz az időjárás

Forrás: Shutterstock

Fotó: aleks333

„Számításaink szerint még a legjobb forgatókönyv esetén is 1,5 milliárd embert érintenek majd a gyors változások” - idézi a kiadott közlemény Bjørn Samset fizikust, a norvégiai Nemzetközi Éghajlatkutató Központ (CICERO) munkatársát. A tudós szerint még ehhez az optimistább becsléshez is az kellene, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását drasztikusan csökkentsük, ez viszont továbbra sem történt meg. Carley Iles, a CICERO klímakutatójának és munkatársainak modellezése szerint, ha minden változatlanul marad, és az emberiség nem tesz semmit, a gyakorivá váló szélsőséges időjárás a Föld népességének 70 százalékát fogja sújtani.

Sajnos a modellek szerint a változások egy része már visszafordíthatatlan, az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy felkészülünk az elkövetkezendő egy-két évtizedben egyre sűrűbben jelentkező extrém időjárási viszonyokra.

Egyre gyakrabban lesz a mostanihoz hasonló szélsőséges időjárás. A képen az áradó Bela folyó romba döntötte ház az észak-csehországi Jesenikben
Fotó: Martin Divisek / Forrás: MTI/EPA

Egyre gyakoribb lesz és egyre durvább hatásokkal jár

Ezekre a szélsőségekre már most látunk bőségesen példákat: a Kopernikusz Klímaváltozási Szolgálat adatai szerint a Föld északi féltekéjén még nem tapasztaltak ilyen forró nyarat a mérések kezdete óta, a déli féltekén pedig rekordmeleg telet mértek.

Ez a globális hőmérséklet-emelkedés végzetes természeti tüzeket, árvizeket, viharokat és aszályokat hozott magával, amelyek megtizedelik a termést, és egyre szélesebb körű éhínséghez vezetnek, kedvező feltételeket teremtve több betegség terjedéséhez is.

Iles és csapatának modellezése szerint a további szélsőséges időjárási változások még az eddig tapasztaltaknál is gyorsabban fognak bekövetkezni. Ez növeli annak az esélyét, hogy még szélsőségesebb hőmérsékleti, szél- és csapadékviszonyok alakulhatnak ki egymás után vagy akár egyszerre. Példának okáért az ún. „száraz villámlás” előfordulásának növekedése a nagyobb szárazsággal párosulva világszerte gyakoribb és intenzívebb erdőtüzeket okoz. 2022-ben pedig egy súlyos hőhullámot Pakisztánban azonnal példátlan árvíz követett, amely emberek millióit érintette.

A társadalom aggasztóan sebezhetőnek tűnik a szélsőségek nagymértékű változásával szemben, különösen, ha egyszerre több veszélyforrás is növekszik”

- magyarázza a kutatócsoport a Nature Geoscience című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban, amit az Origo szemlézett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!