Járvány

2020.04.02. 06:49

Több tízezer ügyfél jelezte már bankjának, hogy tovább fizeti a hiteleit

A veszélyhelyzet fennállása alatt az adósok haladékot kapnak a hitel- és kölcsönszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség alól.

A bankok több tízezer ügyfele továbbra is törleszti a hiteleit, a megkeresések folyamatosan érkeznek a pénzintézetekhez a hitelekre vonatkozó, március 18-án bejelentett fizetési moratóriummal kapcsolatban – közölte a Takarékbank, az Erste és a Raiffeisen.

A Takarékbanknál március 26. óta lehet jelezni, ha valaki továbbra is törlesztené hitelét. Ekkor tájékoztatták az ügyfeleket a nyilatkozattételi lehetőségről és módokról. Másnap, pénteken több mint ezer kérelmet fogadott telefonon és e-mailen az ügyfélszolgálat. A hétvégén nem volt erős forgalom, hétfő óta viszont újra hatalmas az érdeklődés, szerda este hat óráig 18 600-an nyilatkoztak arról, hogy tovább törlesztik hiteleiket. Eddig túlnyomórészt lakossági ügyfelek jelezték törlesztési szándékukat – közölte a Takarékbank.

A megnövekedett forgalom miatt a Takarékbank külső ügyfélszolgálati szolgáltatótól is igénybe vesz kollégákat – írták. A beérkező igényeket folyamatosan dolgozzák fel.

Raiffeisen Bank arról tájékoztatott, hogy folyamatosak az ügyfélmegkeresések, már több ezer ügyfél jelezte, hogy szeretne kilépni a fizetési moratórium hatálya alól. A lakáshitelek és a személyi kölcsönök további fizetési szándéka a legjellemzőbb.

Az Erste Bank jelezte, hogy a különféle hiteltermékek esetében a különböző banki csatornákon eltérő időpontokban indult a nyilatkozattételi lehetőség a törlesztési moratórium adta jogról való lemondásról. Várhatóan egy-másfél hét múlva állnak majd rendelkezésre reprezentatív adatok a nyilatkozók számáról, arányáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában