Járvány

2020.05.15. 18:01

Igényelhetőek a Széchenyi Kártya Program új hiteltermékei

A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatása mellett 2020. május 15-től igényelhető négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya konstrukció – közölte az ITM.

„Egy globális méretű járvány mindig váratlan kihívás elé állítja a döntéshozókat és a gazdasági szereplőket. Magyarország azonban a régióban elsőként, már március eleje óta heti egyeztetést folytat a vállalkozói kamarákkal és szövetségekkel, a szektort érintő kihívások feltérképezése érdekében. A Széchenyi Kártya Program konstrukciói a kamarai egyeztetések, valamint a több mint 17 000 vállalkozó által kitöltött kérdőív tapasztalatai alapján kerültek kialakításra, így hisszük, hogy ténylegesen hozzájárulnak a vállalati működés folytatásához, a munkavállalók megtartásához, valamint a hatékonyság növekedéséhez” – mondta el György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Széchenyi Kártya Program kidolgozásának szakmai vezetője az MTI-nek.

A már 18 éve működő Széchenyi Kártya Program elsődleges célja a vállalkozások finanszírozási igényeihez alkalmazkodó támogatott pénzügyi megoldások biztosítása. Ennek megfelelően az új hitelek a hazai mikro-, kis-, és középvállalatok számára biztosítanak, kedvezményes feltételek és kiemelt állami támogatás mellett, gyorsan és könnyen elérhető finanszírozási forrásokat. A Széchenyi Kártya Program új hitelei a vállalkozások, a kamarák és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megkérdezése alapján azonosított négy fő kihívásra nyújtanak megoldást – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben.

Kiemelték, az új hitelek célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához szükséges forrásokat, segítik a cégek likviditását, munkavállalóik megtartását, lehetővé teszik beruházásaik finanszírozását, továbbá segítenek a veszélyhelyzet lejártát követő időszakra a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában, és a jövőbeli növekedés lehetőségének biztosításában.

Az egyes hiteltermékek: a Széchenyi Kártya folyószámlahitel plusz a napi működési költségekre, a Széchenyi munkahelymegtartó hitel a munkahelyek megőrzésére, a Széchenyi likviditási hitel a vállalkozás működtetésére alkalmas forgóeszközhitel beszerzésekre, a Széchenyi beruházási hitel plusz a beruházások finanszírozására nyújt lehetőséget – írják a közleményben.

Ismertetik, az új hitelek 1 millió forinttól akár 1 milliárd forint hitelösszegig, gyorsan, a lehető legrövidebb hozzáféréssel, a vállalkozók igényeit és helyzetét alapul véve kialakított igénylési feltételek szerint, teljes futamidő alatt fix – 0,1-0,5 százalék közötti – kamattal, kamatfizetésre a legtöbb hiteltípus esetén 2020. évben türelmi idővel, a forgóeszközhitelek tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelre akár 24 havi türelmi idő is adható, akár ingatlan fedezet nélkül is igényelhetők.

A közlemény szerint az új, többlettámogatást élvező hitelkonstrukciók 2020. május 15-tól elérhetők országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban.

További információ elérhető a www.kavosz.hu, www.vali.ifka.hu oldalakon – tájékoztatott az ITM.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában