Ferihegy

2 órája

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér: rekordszíntű forgalommal és bevétellel számolnak

A budapesti reptérnek folyamatosan és látványosan növekszik a forgalma, már most is a rekordszintet közelíti. A becslések szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben évente akár 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

MW

A becslések szerint évente akár 60-80 milliárd forint bevétele lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Dömötör Csaba a bejegyzésben azt írta: az elmúlt napokban jó pár baloldali médium jelentetett meg cikket a repülőtér visszavásárlásával kapcsolatban, amelyek közös jellemzője, hogy azt érzékeltetik, a magyar államnak nem éri meg a tranzakció. Érvelésükben azonban figyelmen kívül hagynak pár alapvető körülményt és tényt – tette hozzá.

Az államtitkár szerint 

az érvelések nem veszik figyelembe, hogy a budapesti reptérnek folyamatosan és látványosan növekszik a forgalma, már most is a rekordszintet közelíti, és rövidesen meg is haladja azt, ami a bevételeket is növeli.

Így a 2022-es 30 milliárd után a jövőben nagyságrendileg is nagyobb éves nyereséget hozhat a magyar államnak – tette hozzá.

Jó vétel volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy ráadásul, a hazai tulajdonba került cég a nyereségen túl korábban tulajdonosi hiteleket is nyújtott, az ezekből származó kamat mostantól szintén jövedelmet hoz a tulajdonosnak, azaz a magyar államnak, s ennek nagyságrendje az osztalékkal közel azonos mértékű.

Összesítve, a két jövedelemforrás konzervatív várakozás szerint is évi 60-80 milliárd forintot tehet ki, ami sikeres reptér-üzemeltetéssel a jövőben jelentősen növelhető

– fogalmazott a politikus.

Úgy folytatta, hogy az ilyen esetekben gyakran vetik össze a vételárat a jövedelmezőséggel, ha ezt nézzük, akkor az említett médiumok állásfoglalásával szemben a magyar tulajdonba kerülő repülőtér 16,5 év alatt megtermeli a vételárat, majd a koncesszió hátralévő közel 40 éve alatt is folyamatosan nagy bevételt biztosít Magyarországnak.

Dömötör Csaba a bejegyzésben kiemelte, hogy a pénzügyi szempontok mellett ugyanennyire fontos, hogy a budapesti repülőtérnek nem eltúlozható stratégiai jelentősége, gyakorlatilag monopolhelyzete van.

Az államtitkár alapvető nemzeti érdeknek nevezte, hogy az ilyen vállalatok ne legyenek külföldi kézben. Háborús helyzetben pedig még nagyobb a jelentősége annak, hogy hazai kézben legyenek

– fűzte hozzá.

A baloldali kormányok megmutatták már, hogy mi az alternatíva. Napi költségvetési szükségletek szerint áron alul privatizálták a stratégiai ágazatok vállalatait. A profitot az új tulajdonosok külföldre vitték, a munkavállalók egy részét sok helyen elbocsátották, az ígért fejlesztéseket pedig rendre elhanyagolták. Ennek árát azóta is fizeti az egész ország. Miért kellene hagynunk, hogy ezután is így legyen?

– írta Dömötör Csaba.

A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt a HungaroControl, feladata a légi forgalom hatékonyságának növelése

2024. augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került a HungaroControl Zrt., amelynek feladata a repülésbiztonság magas szintjének biztosítása – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

Ennek megfelelően a HungaroControl szakmai szempontból legfőbb stratégiai célja a légi forgalom biztonságos és zavartalan áramlásának megteremtése és fenntartása - tették hozzá az MTI-nek küldött közleményben.

Az NGM megfogalmazása szerint Nagy Márton miniszter „iránymutatása alapján” a HungaroControl prioritásai közé tartozik a magyar légi közlekedés minőségének jelentős javítása, az európai légi közlekedést támogató szervezettel (Eurocontrol) való szoros együttműködés, valamint a magyar érdekek hatékonyabb képviselete.

Kiemelt feladata továbbá a jelentősen megnövekedett átrepülő forgalom kezelhető szinten való stabilizálása, valamint ennek érdekében a jövőbeni díjstruktúra felülvizsgálata és szükség esetén módosítása – emelte ki az NGM.

Emellett a HungaroControl nagy hangsúlyt fektet szakmai és humánpolitikai tevékenységének megerősítésére és továbbfejlesztésére, valamint a nemrégiben állami többségi tulajdonba került Budapest Airport Zrt.-vel való stratégiai és szakmai partnerség kialakítására. A HungaroControl hatékony irányítása nélkülözhetetlen a repülőtér optimális működéséhez, amely alapvető fontosságú az utazóközönség elégedettségének fenntartásában és a magyar turizmus fellendítésében. A légi forgalom zökkenőmentes koordinálása lehetővé teszi a repülőtér kapacitásának maximális kihasználását, valamint a további, nagymértékű fejlesztések alapjául szolgál, ami hosszú távon alapvető feltétele a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének és az ország gazdasági növekedésének – írták.

A kitűzött célok hatékony megvalósítása érdekében a társaság vezérigazgatói posztjára 2024. augusztus 1-jével Turi Ferencet nevezték ki. Az eddigi vezérigazgató, Tóth László munkáját megköszönték, közös megegyezéssel távozik - derül ki a közleményből.

Turi Ferenc több mint 40 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a légi közlekedés számos területén. Pályafutása során többek között a Malév chicagói régiós igazgatójaként, majd kereskedelmi és marketingigazgatójaként is dolgozott. Később a Roland Berger tanácsadó cégnél töltött be ügyvezető-partneri szerepet. A közelmúltban számos jelentős légiközlekedési projektben vállalt stratégiai tanácsadói feladatokat – közölték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában