2024.01.23. 01:15
Megdöbbentő számok: több mint 6000 ingatlan gyulladt ki tavaly Magyarországon
Tavaly csaknem 6500 ingatlanban keletkezett tűz, ezek közül csupán 16-ban, az otthonok 0,2 százalékában volt füstérzékelő – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese hétfőn az MTI-vel.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Gorodenkoff
Dóka Imre azt írta, ahol volt ilyen készülék, ott nem történt tragédia, de még súlyos sérülés sem, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett.
Az életmentő eszköz hangos akusztikus jellel hívja fel a tulajdonosok figyelmét a tűzre akkor, amikor még a testi épségük kockáztatása nélkül meg tudják fékezni a lángokat, amihez egy otthoni, porral vagy habbal oltó készülék használatát ajánlják – jelezte.
A szóvivőhelyettes kiemelte, hogy fokozott elővigyázatossággal és megelőző intézkedésekkel elejét lehet venni az otthoni tűzeseteknek.
Azt javasolta, hogy rendszeresen ellenőrizzük az elektromos készülékeket és vezetékeket, kerüljük a hálózat túlterhelését, és csak jó állapotú, engedélyezett elektromos eszközöket használjunk. Fontosnak nevezte, hogy a gyúlékony anyagokat tartsuk távol a hőforrásoktól, és megfelelően tároljuk.
Emellett ügyeljünk a fűtési rendszerek karbantartására és arra, hogy csak megfelelően engedélyezett fűtőberendezéseket használjunk – sorolta Dóka Imre.
Kitért arra, hogy a nyílt láng használatára fokozottan figyelmet kell fordítani, minden esetben meg kell győződni arról, hogy biztosan eloltottuk a gyufát, a gyertyát vagy éppen a cigarettát.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2024/01/YEgwTWJ-tkMdpg8aRpC4Qhn49RtiilTfUcodeCmTkE4/fit/1200/682/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3OGQ2MzdjYjhlMTRhMDg5OTM4Y2U2MzBkZjMxNWU3.jpg)
Fokozottan figyelni kell az idős, egyedül élő rokonokra, ismerősökre – figyelmeztetett Dóka Imre, hozzátéve, baj esetén a 112-es segélyhívó számon azonnal értesíteni kell a tűzoltókat.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Egyszerűen bedobták a vizsla kölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért
- Ezt már rég kellett volna: fontos változás jön a rollerekkel kapcsolatban Magyarországon
- Aki látta, meghűlt benne a vér: kigyulladt a kocsi, a tulaj valami fontosat elfelejtett (videó)
- Hiába érkezett azonnal egy búvár, belefulladt a Balatonba egy külföldi fiatal