2024.05.02. 11:35
Elkapták a jurtafosztogatót, megmenekültek a hangtálak
A szorgos betörő családi házakat és kertészeteket is meglátogatott, kazáncső és csipketerítő is volt a zsákmányai között.
Illusztráció: Shutterstock
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a sorozatbetörővel szemben, aki 2022. és 2023. szeptembere között 13 budai és Buda környéki helyre tört be – írja az MTI a Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleménye alapján.
A közlemény szerint a 47 éves férfi besurrant a telkekre vagy kifeszítette a kerítést, teraszajtót, ablakokat, így jutott be az ingatlanokba. A kertészetből a kazánt megrongálva rézcsöveket, más helyekről készpénzt, ékszereket lopott. De volt a zsákmányai között női kabát és csipketerítő is.
A jurtából négymillió forint értékű hangtálakat kísérelt meg elvinni, végül azonban azok nélkül távozott. Az ügy 14 sértettjének az elkövető több mint öt és fél millió forint kárt okozott.
Az ügyészség a férfit – aki jelenleg letartóztatásban van – dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopásokkal és lopási kísérletekkel vádolja, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint korábbi, felfüggesztett büntetéseinek elrendelését is indítványozza.
Krimi
- Kompbaleset történt a Balatonon, valaki nagyot hibázott
- Egyszerűen bedobták a vizslakölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért
- Ezt már rég kellett volna: fontos változás jön a rollerekkel kapcsolatban Magyarországon
- Aki látta, meghűlt benne a vér: kigyulladt a kocsi, a tulaj valami fontosat elfelejtett (videó)