2024.06.06. 12:05
Rendőrségi vizsgálat indult a vízbe fulladt ötéves kisfiú ügyében (videó)
A haláleset körülményeinek pontos tisztázásáért közigazgatási és büntetőeljárást is indított a rendőrség. Az elhunyt gyerek testvére és édesapja azt állítják, vízbe dobhatták a kisfiút.
Fotó: haon.hu/Tóth Imre
Az ötéves kisfiú és hétéves bátyja a Kösely-csatorna mellett játszottak június 5-én délelőtt, amikor a gyerek beleesett a vízbe. Testvére próbálta kihúzni, de nem tudta, ezért hazaszaladt és szólt a szüleiknek, akik hívták a 112-es segélyhívó telefonszámot. A szülők és a hatóságok is rövid időn belül a helyszínre siettek, azonban a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni – írta a haon.hu.
A kis Diégó boltba indult a bátyjával, utána azonban nem haza, hanem a barátaival a csatornapartra mentek játszani. Ekkor történt a tragédia, amit a már rendőrök is vizsgálnak. A gyászoló család ugyanis azt állítja: nem baleset történt, a többi gyerek dobta a csatornába a kisfiút, aki nem tudott úszni - erről a Tények számolt be:
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendkívüli haláleseti eljárásban vizsgálja a baleset körülményeit, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak – írja a police.hu.
Krimi
- Egyszerűen bedobták a vizslakölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért
- Ezt már rég kellett volna: fontos változás jön a rollerekkel kapcsolatban Magyarországon
- Aki látta, meghűlt benne a vér: kigyulladt a kocsi, a tulaj valami fontosat elfelejtett (videó)
- Hiába érkezett azonnal egy búvár, belefulladt a Balatonba egy külföldi fiatal