Miklósa Erikát egy sportsérülés és egy apai tanács tette énekessé

A Kossuth-díjas operaénekesnő, Miklósa Erika a világ legjelentősebb színpadain áll helyt, művészetét itthon és nemzetközi szinten is általános elismerés övezi. Szélesebb körben a Virtuózok című tévéműsor tette ismertté, melyben az egyik zsűritag szerepét vállalta, s idén indult Partitúra című, Batta András zenetörténésszel közös műsora is, melyben Magyarország rejtett zenei és kulturális kincseit mutatja be a közönségnek.

A művésznő sokoldalú tehetség, emellett missziós lelkület is hajtja:

kis közösségek értékeit és felkéréseit is épp olyan komolyan veszi, mint amikor a kulturális élet legelitebb helyszíneire hívják énekelni.

Miklósa Erika karrierje és személyisége nehezen illeszthető bele a megszokott kategóriákba: az énekesi pályára sem a szokásos, Zeneakadémián keresztül vezető úton jutott el. Az énekesnő minderről az Origónak mesélt egy karácsonyi nagyinterjúban.

A beszélgetés egyik legizgalmasabb pontja az volt, amikor Miklósa Erika elmesélte, milyen sportsérülés „irányította át” őt az atlétikairól a zenei pályára. „Eleve kisebb sérülés után voltam, amikor a távolugrásnál elszúrtam a gyakorlatot. Túl sokat hezitáltam, a dobbantásnál leragadt a lábam: izomszakadás, kifordult térd. Nem műtöttek, de sokáig voltam gipszben, kaptam az injekciókat. Különös, hogy ugyan jól sikerült a fizikai rehabilitációm, mentálisan mégsem tudtam összekapni magam. A legérzékenyebb tinédzserkorban begipszelve kellett kezdenem a gimi következő osztályát. A sérülés után leromlott a tanulmányi eredményem, éltanulóból közepes lettem – matekból buktam is –, elveszett a hitem mindabban, ami korábban természetesnek tűnt: előbb olimpiai bajnok leszek, aztán gyerekekkel foglalkozom majd edzőként. Világfájdalmamban minden bajomat ráfogtam a sérülésemre, miközben az szépen rendbe jött” – emlékezett vissza az énekesnő, akire édesapja reakciója is nagy hatással volt:

„Apám konkrétan azt mondta: nagy önsajnálatomban biztos nem lesz belőlem semmi, de csak maradjak széthullva, ha nincs jobb ötletem.

A sportmúltamra, versenyző hajlamaimra ez jobban hatott, mint a pátyolgatás. Kezdtem összeszedni magam, igaz, a matektanárt is lecserélték időközben.”

Miután a sportkarrier kényszerű véget ért, Miklósa Erika egy rendezvényszervező cégnél vállalt alkalmi szerepléseket: mint mondta, jó zsebpénzt keresett az énekléssel. Egy alkalommal Madai Lilla énektanár – Berdál Valéria, Miklósa későbbi tanárnőjének egykori tanítványa –, azt mondta a szárnyait bontogató énekesnőnek:

„kislányom, ami a torkodban van, azzal te lehetnél a világ egyik legjobb Éjkirálynője.”

Ez volt az a mondat, ami hosszú évekre hatalmas motivációt biztosított Miklósa Erikának ahhoz, hogy zenei tanulmányait komolyan vegye, és kitartóan gyakoroljon. A versenyszellemtől hajtva két év alatt végezte el négy év anyagát a konzervatóriumban – de azért ott sem volt minden problémamentes.

„Berdál Valéria csak úgy hívott: Szörnyella. Az énekhez csapott, általam unalmasnak és feleslegesnek ítélt tárgyakból is jelesre vizsgáztam, de nemigen látogattam az órákat, amelyeken azokat tanították. Inkább kijártam edzésre a szegedi kézilabdásokhoz, vagy az atlétikai pályára” – mesélte Miklósa Erika.

A teljes interjú az Origo oldalán olvasható.

Borítókép: Miklósa Erika. Forrás: Origo / Polyák Attila