Budapesti női tenisztorna

2019.02.18. 15:37

Főtáblára jutott Arn Gréta Budapesten

Arn Gréta második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású budapesti női tenisztornán, ezzel feljutott a főtáblára.

A 39 éves magyar játékos – aki 443. a világranglistán – vasárnap három szettben verte a georgiai Ekaterine Gorgodzét (152.) a kvalifikáció első fordulójában, hétfőn a főtáblára jutásért pedig a 133. helyen álló Paula Badosa Gibert volt az ellenfele. A spanyol rivális 2:0-ra elhúzott, ám Arn rögtön kiegyenlített, majd rövidítésben hozta az első szettet. A másodikban az Australian Openen főtáblás ellenfél teljesen maga alá került, ekkor Arn már gémet sem vesztett, így a múlt heti fedettpályás ob-diadala után már sorozatban a hetedik meccsét nyerte meg, és a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság óta először szerepelhet főtáblán egy WTA-versenyen.

„Hét meccsen vagyok már túl, de jól érzem magam fizikailag. Ma picit bealudtam az elején, aztán sikerült felrázni magam, a második szettben pedig elfáradt az ellenfelem”

- mondta mosolyogva az MTI-nek. „A spanyol tegnap Nagy Adriennel játszott egy kemény háromszettes meccset, úgyhogy szerintem Adrinak is köszönhetem, hogy kiszedett belőle egy kis erőt.”

A jövőről szólva Arn Gréta kifejtette, hogy szeretne visszatérni a top 100-ba a világranglistán.

„Akár a top 50 is benne lehet, és nem mondom, hogy még van tíz évem a pályán, de sokan megmutatták már, hogy idősebb korban is lehet nagyon jól játszani.

Ráadásul az én karrierem mindig úgy alakult, hogy játszottam négy-öt évet, aztán egy ideig nem, szóval bennem még nincs annyi elveszett energia, mint azokban, akik már 15 éve nyomják hétről hétre” – tette hozzá.

Stollár Fanny és Bondár Anna szabadkártyát kapott a szervezőktől, így Arnnal együtt három magyar kezdi meg szereplését kedden a BOK Csarnokban zajló torna főtábláján.

Eredmény:

selejtező, 2. forduló:

Arn Gréta-Paula Badosa Gibert (spanyol, 3.) 7:6 (7-3), 6:0

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában