Bajnokok Ligája selejtező

2 órája

A BL-be vezető úton a dán bajnok vár az egyik legjobb játékosát elvesztő Fradira (videó)

A Ferencváros a The New Saints keddi, idegenbeli legyőzésével biztosította helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája idei selejtezőjének harmadik fordulójában, szerda este pedig az is eldőlt, hogy a papírformának megfelelően a dán Midtjylland lesz az ellenfele. A magyar bajnokcsapat immár a brazil szélső Marquinhos nélkül néz majd szembe esélyesebb ellenfelével.

MW

A Ferencváros labdarúgócsapatának játékosai edzenek a másnapi Ferencvárosi TC-The New Saints (walesi) Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzés előtt a Groupama Arénában 2024. július 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar bajnokcsapat 7-1-es összesítéssel lépett túl walesi ellenfelén, a 2-1-es vendégsikerrel végződött keddi találkozón Pascal Jansen vezetőedzőnek arra is volt lehetősége, hogy bevesse a klub 19 éves tehetségét, a Ferencvárosban most debütált Gruber Zsombort – írta meg korábban a Magyar Nemzet. A sorsolás értelmében előzetesen tudható volt, hogy a dán Midtjylland és az andorrai Santa Coloma párharcának győztese lesz a Fradi ellenfele, és a dánok ki is harcolták a továbbjutást.

A dán bajnok következik

A BL-selejtezők szerdai játéknapját az idegenben szerzett 3-0-s előnnyel várták a dánok, akik a visszavágón, vendéglátóként is 1-0-ra nyertek, így két mérkőzés alapján 4-0-s összesítéssel búcsúztatták az andorraiakat. Hét év után tehát ismét Midtjylland–Ferencváros és Ferencváros–Midtjylland mérkőzéseket rendeznek, 2017-ben ugyanis már találkozott egymással a két csapat az Európa-liga kvalifikációjában. Akkor kettős győzelemmel a Midtjylland ment tovább – olvasható az Origo oldalán

A BL-selejtező rájátszásköréért zajló párharc augusztus 6-án, tehát már a jövő kedden megkezdődik Dániában, a visszavágót pedig augusztus 13-án, szintén keddi napon rendezik a Groupama Arénában. A dánok tájékoztatása szerint a kinti meccs 19.15-kor, a budapesti találkozó pedig 20.00-kor kezdődik. A továbbjutó már csak egyetlen párharc megnyerésére lesz a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájától, míg a vesztes átkerül az Európa-liga utolsó selejtezőkörébe. A bajnoki címvédő zöld-fehéreknek fel van adva a lecke, ráadásul Pascal Jansen vezetőedzőnek nélkülöznie kell majd az egyik legjobb játékosát is, aki szerdán elköszönt a Fraditól.

A szíve a Fradié

Már a Ferencváros keddi BL-selejtezőjén már nem lépett pályára a zöld-fehérek egyik legjobbja, az orosz elit klubokkal hírbe hozott Marquinhos. A brazil támadó szerdán már elköszönt a zöld-fehérektől, hogy aztán Moszkva felé vegye az irányt. Egy biztos, távozása anyagilag segítette a klubot – információink szerint ötmillió eurót fizetnek érte a moszkvaiak –, sportszakmailag viszont a lehető legrosszabbkor távozik, hiszen a Bajnokok Ligája selejtező harmadik körében a dán Midtjylland ellen sokat segíthetett volna a brazil labdarúgó.

– Az életben vannak nehéz döntések, nagyon ritka eset a mai futballban, hogy valaki a teljes pályafutását ugyanannál a csapatnál tölti. Csak akkor távozom, ha azzal a klub is jól jár. Meglátjuk, mit tartogat számomra a jövő, de a Fradinak mindig helye lesz a szívemben – nyilatkozta pár nappal ezelőtt a brazil, akinek kisfia egyébként Budapesten született.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában