Frissen Fejérből

2021.10.23. 07:10

Szakmai konferenciát rendeztek Enyingen

Mitől különleges? – Furcsán viselkedő gyerekek címmel szakmai konferenciát rendezett csütörtökön a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat enyingi tagintézménye a mezőföldi kisváros művelődési házában.

V. Varga József

Fontos volna, hogy a tapasztalt, idősebb óvodapedagógusok mellett elég fiatal legyen a pályán

Forrás: shutterstock

Amint az előadások sorában elhangzott: a hiperaktivitás és figyelemzavar (ADHD) a viselkedés-, a figyelem-, a gondolkodás- és az érzelemszabályozás komoly károsodásokat okozó zavara. Az ADHD okozta funkciózavarok nemcsak a gyerekekre vannak közvetlenül hatással, hanem a körülöttük élő családtagokra, tanárokra is, és nemcsak a gyermekkor mindennapjaira, hanem az esetek jelentős részében, egész felnőttkorukra is.

Az bizonyos, hogy megfelelő támogatás nélkül ezek a gyerekek a mai társadalomban igen megterhelődnek, jelentős hátrányokat szenvednek az oktatás, képzés terén, sokan elkallódnak, illetve komolyan meg is betegednek – hangsúlyozta László Péterné, az enyingi tagintézmény igazgatója.

Hiperaktivitás, figyelem, tanulási és autizmus zavar spektrumok címmel Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan szakpszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológia Kutatóintézete tudományos főmunkatársa tartott nyitó előadást.

Te vagy a kulcs! Avagy mit tehetünk felnőttként az ADHD-s gyermekekért? – firtatta előadásában Cseri D. Bernadett, az ADHD Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Terápiás tapasztalatok ADHD-s gyerekekkel. Tehetséges és/vagy problémás? – e kettősséget vizsgálta előadásában Borsi Andrea sport szakpszichológus, integratív gyermek terapeuta, felnőtt okleveles pszichológus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában