Nyavalyatörés ellen frászkarika! - Izgalmas előadást tartott Szima Viktória Fehérváron

Minderről Szima Viktória, a Fejér Megyei Levéltár munkatársa mesélt a Fekete Sas Patikamúzeumban. Amint megtudhattuk, az orvosi nyelv, a különböző betegségek neve és a szakkifejezések, amelyek a gyógyítás mozzanatait és a terápiákat írják le, nagyjából egyidősek az orvostudománnyal.

A betegségek nevét tekintve a középkorból, illetve a kora újkorból a fennmaradt halotti anyakönyvi kivonatok, amelyeken megjelölték a halál okát – például kelevény, nyavalyatörés, jó vénség, gyerekszülés és a többi –, szolgálnak leginkább forrásként. Ám ennek ellenére sem biztos, hogy az illető valóban a megjelölt betegségben hunyt el, mivel több betegség nagyon hasonló tüneteket okozott, ugyanakkor az orvosi diagnosztika sokáig kezdetleges volt, és laborvizsgálatok sem léteztek. Gondoljunk csak bele, hogy laborvizsgálat nélkül ma sem tudjuk megkülönböztetni az influenzát és a koronavírust!

Egy név, mégis többféle betegség

A betegségek helyes azonosításához azt is tudni kell, hogy bizonyos esetekben ugyanaz a kifejezés különböző korokban eltérő betegségeket jelölt. A „magyar betegség” például eredetileg a kiütéses tífuszra utalt, ám a 19. században már a tbc-t takarta. Ugyancsak elterjedt volt, hogy ugyanazt a szót több betegségre is használták. Magyarországon ráadásul hosszú időn keresztül nem is létezett orvosképzés – tehát magyar orvosi nyelv sem –, a külföldön tanuló jelöltek a latin mellett egy-egy idegen nyelv orvosi szavait, kifejezéseit is hazahozták, használták. Érdekességképpen jegyezzük meg, a középkorban több „szakember” is végzett gyógyító tevékenységet a bábától kezdve a borbély sebészeken keresztül a hóhérig bezárólag, akik többek között a vásárok forgatagában, közönség előtt húztak fogat, vagy akarták eltávolítani valakinek a fejéből a bolondság kövét, ahogy az Hieronymus Bosch németalföldi festő egyik képén is látszik.

Az arcnak, szájnak félremenése

A magyar orvosi szaknyelv szempontjából mérföldkőnek tekinthető az az 1577-ben Erdélyben kiadott orvosi könyv, amely testrészek szerint veszi végig a lehetséges betegségeket, s ebben már olyan szavak is megjelentek, mint az árpa (szembetegség), a fulladozik, hány, gargalizál, gémberedik. Az igazi fordulatot azonban Mária Terézia 1770-es Generale Normativum in Re Sanitatis című rendelete jelentette, amely előírta, hogy minden megyében és a nagyobb városokban is kell lennie képzett orvosnak. Ekkor vált ketté a népi orvoslás és az orvostudomány, és ezzel együtt vált illegálissá egy sor korábbi gyógyító tevékenység. Mária Terézia egyébként bízott az orvostudományban, magát és gyermekeit is beoltatta például himlő ellen.

Sok, már magyarnak tekinthető orvosi szó, kifejezés született Szenczi Molnár Albert, majd Bugát Pál tevékenységének köszönhetően. Utóbbi elsőként oktatott orvostudományt magyarul. Az „arcnak, szájnak félremenése” helyett például ekkortól használják az arcbénulás kifejezést. Az orvosi szaknyelvben visszatükröződött az iparosodás kora is, ekkor jelentek meg az olyan szavak, mint nyelvcsap, fülkürt vagy kalapácsujj.

Dögvész, senvedés és náthaláz

Ezek után lássunk néhány konkrét betegséget! Az egyik legrettegettebb a dögvész, vagyis pestis volt, amelyet a bolhacsípések körül kialakuló búb, illetve a csípéshez közel eső nyirokcsomó bedagadása miatt bubópestisnek is hívtak. Fejér megyében öt járvány söpört végig, a legtöbb áldozatot az 1738–40-es követelte. Ennek emlékét őrzi Fehérváron a Pestispincék utca, a terület, ahová karanténba zárták a betegeket, illetve eltemették a pestisben elhunytakat.

A 19. században vezető halálok volt az aszkór (tbc), más néven magyar betegség, sorvadás, tüdővész, senvedés, sínlődés, tüdőbaj. Ez a betegség még 2013-ban is 9 millió embert érintett a világon, akik közül 1,5 millióan meg is haltak. Fejérben 1886-ban jegyeztek fel komolyabb számú megbetegedést.

Ma is számos változata létezik, évszázadok óta velünk van a náthaláz, avagy influenza, forró láz, spanyolnátha, amely tüneteit tekintve könnyen összekeverhető más betegségekkel. Az influenza elnevezés az olaszból jön, de hozzánk a német grippe formában került először. A 20. században három nagy járványt jegyeztek fel a világon, ezek közül a legismertebb az 1918–20 közötti spanyolnátha, amelynek azonban semmi köze a spanyolokhoz. A betegség vélhetően a Távol-Keletről indult, és Amerikán keresztül jutott Európába, ahol – háború lévén – az angolok, a németek és a franciák sem adtak hírt a megbetegedésekről. Ellenben a spanyolok nem titkolóztak – rá is ragasztották az influenzára a spanyolnátha nevet.

A titokzatos patécs: szinte bármi lehetett

Az epemirigy a kolerát takarta, emlegették még hányszékelés, dögmirigy, sőt patécs néven is. Az első és legpusztítóbb járvány Magyarországon 1831-ben söpört végig, leginkább az ország keleti és északi vidékein pusztított. Fejér megyében 100 településen jegyeztek fel megbetegedéseket és több mint 7200 halálesetet. Rácalmásról fennmaradtak dokumentumok arról, hogy kolerabizottságot is alakítottak, ám munkájuk nem bizonyult sikeresnek. Az ezt követő 1872–73-as járvány – egyes források szerint 250 ezer halálos áldozatával – volt az utolsó nagy kolerajárvány Magyarországon.

A patécs elnevezést használták minden olyan betegségre, amely kiütéses tünetekkel járt. Ez a gyakorlatban tehát szinte bármi lehetett. A kutatásokból azonban úgy tűnik, leginkább a fekete himlőre, másodikként a skarlátra (vörheny), illetve a hagymázra (magyarkór, kiütéses tífusz, börtönláz) használták. Ezek közül mindegyikre volt példa Fejér megyében is. Három nagy skarlátjárványról is maradtak feljegyzések, amelyek Etyeket, Boglárt (Vértesboglár) és Zámolyt érintették a legsúlyosabban.

Átkok és káromkodások: a fene egye meg!

A betegségek egy része átkokban is megjelent, amelyek később káromkodássá váltak. Törjön ki a frász (vagy nyavalya)! Azaz az epilepszia, amelyet Isten büntetésének tartottak, és amelybe sokan haltak bele. A betegség ellen úgy vélték, megvéd a frászkarika, amely egy kilencféle lisztből sütött, nagy méretű kalácskoszorú volt. Ezen a kisebb babákat át is lehetett adni, nagyobb gyerek vagy felnőtt esetében a beteget jelképező figurát dugták át a koszorú közepén. A rituáléval az érintett újjászületését, gyógyulását játszották el.

Üsse meg a guta! Vagyis a stroke vagy gut. Ha valakit agyiér-katasztrófa ért, érvágással, piócás kezeléssel igyekeztek segíteni rajta. Ahogy a gut eredete nem ismert, a fene igazi jelentését sem tudjuk. Vélhetően a fekete himlőre utal, tehát ha valakinek azt mondták, a „fene egye meg!”, nem sok jót kívántak neki. Az sem járt jobban, akit a francba kívántak, a franc ugyanis, csakúgy, mint a radai rossebb (rossz seb), valamilyen nemi betegségre, nagy valószínűség szerint szifiliszre utalt.

A vérbaj a megyében is megjelent, kiváltképp Fehérváron, ahol több kórházban is ápolták azokat a férfiakat, akik a városban működő öt bordélyház valamelyikéből – a Gyümölcs, Kert és Lövő utcában – kaptak „ajándékot”. Azért nem voltak sokan, az 1870-es években mindössze 30–60 főre teszik a számukat.

Szima Viktória következő előadása is izgalmasnak ígérkezik: május 12-én 16 órakor a Fekete Sas Patikamúzeumban Szoknyás gyógyítók címmel mesél majd a nőkről az egészségügyben az első orvosoktól a fehérvári bábákig.