2023.03.22. 11:30
A technológiai tudás és az orvostudomány ötvözete tárul elénk a SKILL Laborban (videó)
Egy labor, ami olyan szimulációs környezetet biztosít, ahol bárki, még a laikusok is elsajátíthatják az elsősegélynyújtás, az egészségtudomány és az orvostudomány alapjait – ez a SKILL Labor.
Fotó: Nagy Zoltán Péter / FMH
Mint Reszegi Imrétől, a SKILL Labor vezető mentőtisztjétől, szakmai szakértőjétől megtudtuk, maga a labor egy többéves fejlesztésnek az eredménye. Az Országos Kórház Főigazgatóság még 2022 júniusában zárta le ezt a projektet, mely során három nagy egyetemen és 16 megyei kórházban alakítottak ki hasonló képzési központokat, ahol szimulált környezetben tudják bemutatni az orvostudományt. Ami pedig a SKILL Labor egyik különlegessége, hogy szinte bárki rész vehet ezeken a szimulációs gyakorlatokon.
– A labor egyaránt teret ad az egészségügyi, a szakorvosi és az orvosi képzéseknek, de emellett a laikusok számára felvilágosító oktatást is tudunk biztosítani. Úgy vélem, hogy az alapokat mindenki magával hozza, akár a köz- vagy felsőoktatásból, akár az orvosi egyetemről. Itt pedig megpróbáljuk a gyakorlatban is kamatoztatni az elméleti tudást. Négy olyan terem van, ahol az ideérkezők szimulált környezetben kipróbálhatják magukat. Van felnőttápolási, gyermekápolási, sürgősségi-intenzív, továbbá egy kompletten berendezett műtőterem – részletezte a laborvezető.
Megtudtuk azt is, hogy a kórháznak külön instruktorai vannak kiképezve arra, hogy orvosi ismereteiket átadva megmutassák a szimulációs eszközök használatát, legyen az újraélesztés, nyílt seb összevarrása, vagy épp az, hogy hogyan tudnak eltávolítani egy idegen testet a légutakból. De szakorvosok, osztályvezetők is tarthatnak speciális belső képzést az osztályukon dolgozó orvosoknak, szakdolgozóknak.
Ezen túl általános iskolás gyermekek is betekintést nyerhetnek a szimulációs környezetbe. Látogatásunkkor is éppen iskolai csoportok érkeztek, akiknek Reszegi Imre bemutatót tartott, és interaktívan bárki kipróbálhatta az eszközöket is.
– A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház együttműködésében nyílt napok zajlanak. A mostani alkalom is egy ilyen, és igyekszünk átadni a gyermekeknek az egészségügy szellemét. Remélve, hogy amikor a pályaválasztásra kerül a sor, akkor bizalommal fordulnak az egészségügyi szakmák iránt – mondta.
![](https://cdn.feol.hu/2023/03/tBOXVD7gTaS2zvz2OIjtyiYWOGElRJAzW5TDxshQw4U/fit/1200/1801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3OWUxOWU1NDQ1ZjRjOWZhNTMxZTNmODRmOThjOTRj.jpg)
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit