A 83 éves bakonykúti Rácz Gábor olyan életet tudhat maga mögött, amit csak nagyon kevesek

1940-ben született Nyíregyházán, ahol a szüleivel és húgával éltek néhány évig, valamint ezen a környéken lelt rá édesapja által első hobbijára, ami aztán sokáig vele maradt. – Apámmal sokat jártuk gyerekkoromban az erdőket, mezőket, mert nagyon érdekelték a rovarok és velem is megszerettette őket, majd később már csak lepkéket gyűjtöttem, amelyek ma már a Magyar Természettudományi Múzeum tulajdonai – kezdte, de még mielőtt jobban belementünk volna napjainkba, kértem, meséljen még a gyerekkoráról. Mint mondta, Nyíregyházán nem éltek túl sokáig, 49’-ben már Budapesten laktak, ahol az iskoláit is elvégezte. 14 éves korában aztán szavaival élve egy véletlen találkozásnak köszönhetően hatalmas élményben és megtiszteltetésben volt része. Bekerült a Magyar Rovartani Társaságba, mely kapcsán megjegyezte: furcsa és egyben felemelő érzés volt felnőtt, idősebb professzorok és kutatók között ülni kamaszfejjel. Ekkor talán már kirajzolódni látszott benne, hogy nem csak a rovarok, azon belül is inkább a lepkék érdeklik, hanem a biológia. Biológus szeretett volna lenni. Arról álmodozott, hogy egyszer a Növényvédelmi Intézetben vagy a Magyar Természettudományi Múzeumban fog dolgozni, ami valamennyire teljesült is, de nem úgy, ahogy azt tervezte.

– Kaptam egyszer egy hívást a múzeumtól, hogy Kollányi Ágoston, filmrendező készít egy filmet a rovarevő növényekről, amihez rovarokat kell gyűjteni. Mondanom sem kell, hogy a vele való találkozás teljesen megváltoztatta az életemet. Ekkor kezdődött el a filmes pályafutásom. Néhány évet tébláboltam a Mafilmben Kollányi Ágoston mellett, majd átmentem a Magyar Televízióhoz, ahol Rockenbauer Pállal kerültem össze. A sok munkaórából, hiszen rengeteg néprajzi, szociográfiai filmet csináltunk, végül barátság lett. Egy idő után aztán jött az érzés, hogy nem azt csináljuk, amit igazán szeretünk és ez az érzés nem hagyott nyugtot, ami oda vezetett, hogy megalapítottuk a Natura szerkesztőséget. Pali, Novákovits András operatőr barátom és én. Egyébként Novákovits András által szerettem bele a vadászatba, amit előtte nem igen kedveltem, hiszen nem mindegy, hogy valaki hogyan és miért vadászik. Még ma is meg van erről a véleményem, de rövidre fogva: ahogyan emberből, úgy a vadászból is van rosszabb és jobb – mondta.

Ebben az időben már egyre gyakrabban kereste szabadidejében is a természetet, pláne, ha vadászni szeretett volna, a fővárosból oda vágyódott igazán. Ez késztette arra, hogy leköltözzön a Bakonyba, 10 évig élt Királyszálláson, majd utána Bakonykútira költöztek, eleinte csak tavasztól őszig, de három éve már szinte csak itt tartózkodnak feleségével. Hatalmas kert, faház és mellettük a saját lovardájuk, ki ne vágyódna ide?

De még ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a filmiparban töltött évekről még mindig volt mesélni való. Így került szóba az is, hogy egy-egy forgatás messze a határon túlra repítette, oly sokszor, hogy azt megszámolni sem lehet.

– Gyakorlatilag a Déli -és az Északi-sarkon nem voltam csak. Jártam Amerikában, Kenyában, Japánban, Mongóliában és a többi. Valahol többször is, de talán, ha ki kellene emelnem valamelyiket akkor Mongóliát és Japánt mondanám. Mongóliába beleszerettem, ide többször is visszatértem, Japán pedig lenyűgözött, a szavam is elállt, hogy mennyivel előrébb jártak már akkor mindenben, mint mi. Egy egyszerű dolgot kiemelve, akkoriban itthon még nem voltak olyan hatalmas barkácsüzletek, mit most. Japánban viszont már igen, a választékról nem is beszélve. Kétszer jártam ott is, 2002-ben és 2004-ben. Aztán érdekesség még, hogy Tokióban csak az vehetett akkor kocsit, most nem tudom, hogy van, ha az ember vitte a papírt, ami igazolta a kiváltott parkolóhelyét. Hét évnél idősebb autója pedig senkinek nem lehetett, mert vitték a telepre begyúrni. Nem egyszerű szavakkal átadni, hogy milyen hatást gyakorolt rám. Úgy éreztem, hogy addig nem is ismertem igazán a világot, amíg nem jártam Japánban –.

A világjárás, az utazás a rengeteg új megismerésén túl olykor keserű pillanatokat is adott, amiről még ennyi idő után is nehéz beszélni. Két kényszerleszállásban is volt része, valamint megesett az is, hogy forgatás közben az egyik munkatársa rosszul lett. Messze az otthontól, egy idegen országban, ahonnan még a szeretteik értesítése is gondot okozott.

– Szívinfarktust kapott, ami számomra hihetetlen, hiszen fiatalok voltunk még, de szerencsére be tudtuk juttatni egy kórházba – emlékezett vissza elérzékenyülve.

Habár úgy tűnhet, hogy szinte csak a munkának élt, de nem, valaki mindig haza várta. Feleségével még a gimnáziumban ismerkedtek meg, akivel immáron 63 éve házasok és egy gyermekük született. Azóta már unokájuk, sőt mi több dédunokájuk is van. Hát erre volt elég eddig ez a 83 év, családra, vadászatra, 120 filmre, jó néhány könyv megírására, megannyi országra és David Attenborough hozzá címzett levelekre, merthogy a világ legismertebb természetfilmesével is jó viszonyt ápolt.