Az igazi veszélyforrás a víz

2018.08.06. 09:00

A beázás az első a legtöbbet bejelentett káresetek listáján

A magyar biztosítók szerint a természet erői és a tulajdonosok hanyagságából fakadó károk veszélyeztetik inkább a nyaralókat, nem pedig a betörők.

Palocsai Jenő

A víz az úr: míg a lakóházaknál 30-40 százalék a vízzel kapcsolatos káreset, addig a nyaralók esetében ez megközelíti a 90 százalékot

Fotó: unsplash.com

A felkapottabb nyaralóhelyek négyzetméter ára egyre inkább megközelíti a Budapesten épülő új ingatlanok árait. Ilyen Fe­jér megye nyugati szélén, a Balaton parti övezet, melyben a nyaralók elérik a 300 ezer forintos átlag négyzetméterárat, ami 20 százalékkal magasabb, mint tavaly. A déli part árai csak 16 százalékkal javultak.

Minden évben megemelkednek az árak, hiszen nemcsak a nyaralásnak, de a nyaraló adás-vételnek is van sze­zonja, mely rendszerint a tavasz utolsó és a nyár első időszaka. Sokat költünk a pihenésünket kiszolgáló házakra, legyen az egy kis kunyhó vagy kacsalábon forgó, medencés „nyaralócsoda”.

Számtalan a kulturális és gasztronómiai program, valamint reneszánszát éli a bakancsos turizmus, így a nagyobb nyaralóhelyeken – különösen a Balaton környékén – csökken a szezonalitás. A kevésbé szerencsés üdülőövezetek a szezon végén elnéptelenednek.

Kísérteties, ahogy egy késő őszi séta alkalmával, akár fél órán át nem látni élő embert vagy autót az utcákon. Felötlik az emberben a kérdés, hogy biztonságban vannak-e a nyaralók és a benne rejtett értékek? Ezekre a kérdésekre a szakemberek meglepő válaszokat adnak. A nyaralási sze­zonnal kezdődik a nyaralóvásárlás időszaka, mégis ebben az időszakban ugrik meg a kárbejelentések száma is, tehát nem akkor van a kárbejelentések csúcspontja, mikor elhagyatottá válnak az üdülők. Két nagy biztosító szakembere is alátámasztotta, hogy a legveszélyesebbnek tűnő időszakban szinte alig jelentenek kárt, különösen lopással, betöréssel és vandalizmussal kapcsolatosan.

A víz az úr: míg a lakóházaknál 30-40 százalék a vízzel kapcsolatos káreset, addig a nyaralók esetében ez megközelíti a 90 százalékot
Fotó: unsplash.com

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megszületett a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár, a PRE-STAT. Ez egy webes térinformatikai alkalmazás, amiből kiderül, hogy Fejér megyében 2010 és 2017 között inkább a nyári hónapokra tehető a lakásbetörés valószínűsége, de az adatok sze­rint akkor is csak elenyésző mértékben vannak veszélyben a bűnözők miatt az egyre magasabb árakon megvásárolható nyaralók. Az igazi veszélyforrás a víz, illetve a csapadék és annak változatai. Az Aegon Biztosító adatai szerint 2018 első félévében 695 kárbejelentés érkezett a kárszakértőkhöz, ebből 197 beázás, 75 felhőszakadás, 48 jégkár. Nem kevesebb mint 183 alkalommal csaptak a házakba az esőfelhők közül kitörő villámok, 210 tulajdonos jelzett viharkárokat, de csupán 26 betörés és két vandalizmus történt.

Az Allianz Biztosító százalékban adta meg a kért adatokat, náluk is a beázás áll a legtöbbet bejelentett káresetek listáján a maga 32 százalékával. Itt is előkelő helyen áll a villámcsapás és az annak követ­kezményei által okozott ká­rok. Magyarországon megközelítőleg 10 százalék a bűncse­lekményekből származó kárbejelentés. Ez Fejér megye területén jóval kisebb, alig egy százalék. Tehát a víz a valódi veszély és míg a lakóházaknál 30-40 százalék a vízzel kapcsolatos káreset, addig a nyaralók esetében ez megközelíti a 90 százalékot, hiszen ezeknél gyakran elmarad a téliesítés, a vízhálózat elfagy, a megrepedt csövekből pedig szivárog a víz, akár hónapokig is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!