2021.11.17. 08:41
Súlyosan sérült az a motoros, akinek nem adták meg az elsőbbséget Enyingen
Személygépkocsi sofőrje hajtott motoros elé Enyingen. A balesetből kifolyólag a segédmotor-kerékpár vezetője súlyosan megsérült. Az ügy vizsgálata befejeződött.
Fotó: police.hu
Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatott eljárást a Székesfehérvári Rendőrkapitányság egy enyingi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. július 30-án reggel autójával Enyingen, a Vasút utcában közlekedett a Rákóczi Ferenc utca irányába. Haladása során az említett utak kereszteződésében – elsőbbségadási kötelezettsége ellenére – nem biztosított elsőbbséget a Rákóczi Ferenc utcában, a Nagyatádi utca felől közlekedő motorosnak, és azzal összeütközött. A balesettel összefüggésben a segédmotor-kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. Az okozó sofőr gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy felelősségét elismeri, és bánja a történteket.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/izyR0D2xkznBHGcNn6T8ZwDgRSmRBVtk14T0pH6CaQs/fill/751/500/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4MTg5ODJkOGVhNjRjZTM5MTI1YmEyODg4MWY3ODAw.jpg)
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai az esemény kapcsán indult ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek átadták – tájékoztatott róla a rendőrség.
Frissen Fejérből
- M7: Hatalmas baleset, mentő is érkezett! (helyszíni fotó!)
- M1: több kilométeres a torlódás Bicskénél!
- Extrém terhelés alatt vannak a piros-kékek
- A Városházán fogadták a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor résztvevőit
- Szlovák és spanyol együttesek hívták táncba a járókelőket a belvárosban (galéria)