2022.02.02. 11:40
Nem elég az életfogytiglan: Súlyosbították a dunaújvárosi gyilkosság elkövetőjének büntetését
Amint az a korábbi sajtóhírekből ismert, az I. rendű vádlott – férfi – két áldozatával is előre kitervelten nyugatókat itatott, majd az egyiket öntudatlan állapotba kerülése után vízbe fojtotta, a másikat pedig értékei megszerzése érdekében életveszélyt okozóan bántalmazta.
Forrás: pixabay.com
A II. rendű vádlott – az I. rendű élettársa – mindkét esetnél jelen volt, a sértettek szenvedése iránt közönyösen. Az első áldozatot a sorsára hagyták, a másikhoz viszont a férfi álnéven mentőt hívott. A mentőegység csak ismételt keresés után találta meg a sötétben a park padjai között fekvő sértettet, akinek az életét szerencsére az orvosi beavatkozás meg tudta menteni.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint az I. rendű vádlott cselekményeinek minősítése túlnyomórészt törvényes volt, azonban elmaradt mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától eltiltása. Az elsőfokú ítéletet hozó Székesfehérvári Törvényszék viszont a nő esetében a vádon túlterjeszkedett, amikor az emberöléshez nyújtott bűnsegélyt állapított meg a terhére, a segítségnyújtás elmulasztása és a bűnpártolás helyett, s ennek folytán eltúlzott büntetést szabott ki vele szemben. Ezért a fellebbviteli főügyészség a
II. rendű vádlott cselekményeinek enyhébb minősítését és büntetésének csökkentését indítványozta.
A Győri Ítélőtábla 2022. február 1-én kihirdetett jogerős ítélete megegyezett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A férfi ténylegesen életfogytig tartó büntetését helybenhagyta, s tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A nő szabadságvesztését tizenegy évről négy és fél évre enyhítette, s öt év közügyektől eltiltást is kiszabott rá.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit