A sárbogárdi rendőrnő, akivel nem érdemes ujjat húzni

Kőkemény hónapok állnak Szilvia mögött: edzések és szigorú diéta előzte meg a Magyar Fitness és Testépítő Szakszövetség Országos Bajnokságát, ahová bár némi izgalommal, de jól láthatóan bomba formában érkezett meg. A rendőrnő amellett, hogy imádja feszegetni saját határait a Sárbogárd Rendőrkapitányság járőrvezetője is, úgyhogy nem érdemes ujjat h,0úzni vele. A 165 cm magas egzotikus hölgyre is igaz, a határozott, kemény külső érző szívet takar. Dekoratív, mosolygós, egy igazi energiabomba. Tartsanak velem és ismerjék meg közelebbről is őt!

Mielőtt azonban a fitnesz versenybe belevágnánk kezdjük az elején. Mi motivál arra egy fiatal nőt, hogy rendőr legyen? Már kislány korában is rendőrnek öltözött a jelmezbálokon, esetleg családi példa hatására öltött uniformist?

– Ahogy cseperedtem egyre inkább változott az esztendők alatt, de valahogy a rendőri hivatás iránti kíváncsiság mindig is bennem maradt. Kiskoromban például lovas rendőr szerettem volna lenni, mert szeretem az állatokat. Aztán ez valahogy feledésbe merült és az imént említett szeretet az állatok irányába vitt, ezért érettségi után elvégeztem az állattenyésztő és állategészségügyi technikusi képzést, de sajnos nem tudtam benne elhelyezkedni. Ekkor az a gondolat ötlött fel bennem: „Szilvi, téged mindig is vonzott a rendőri pálya, vágjunk bele!” Aztán az ötlet elhatározást is szült idővel. Több területen dolgoztam civil életben, köztük a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon és ott erősödött bennem az elhatározás, hogy többre vagyok hivatott! A két unokabátyám is rendőr, így volt példa előttem. 26 éves voltam, amikor felvettek a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumba, ott kezdődött a tényleges rendőri pályám.

Jelentett-e bármilyen nehézséget, hogy nőként próbált boldogulni egy jellemzően férfias pályán? Hogyan viszonyultak Önhöz a férfi kollégák?

– Szerintem a rendvédelmi szerveknél szolgálni nőként mindig nehezebb, de miután kivívod a tiszteletet és bebizonyítod, hogy igen is ide való vagy, már jóval könnyebb. Nyugodtan mondhatom, ma már egy vagyok közülük, otthonra találtam itt a Sárbogárdi Rendőrkapitányságon. A férfi kollégáim büszkék rám, segítőkészek és tudják azt, hogy félelmet nem ismerve bármikor, bármilyen helyszínre kell is kimennünk számíthatnak rám!

Hány éve teljesít rendőri szolgálatot, milyen pozícióban van jelenleg?

– Hét éve vagyok rendőr, jelenleg járőrvezetői beosztásban vagyok, de igyekszem, hogy a jövőben elérjek magasabb beosztást, emiatt a tovább tanulás is a terveim között szerepel.

Azt mondják, az első pillanatok meghatározóak az ember életében. Mi volt a legelső rendőri fellépése, milyen érzésekkel töltötte el?

– A legelsőre ugyan nem emlékszem, de az elsők között volt biztosan még tanuló koromban, amikor először alkalmaztam kényszerítő eszközt, bilincset, mikor előállítottunk egy személyt. Ez egy meghatározó élmény volt.

Mi tölti fel a hosszú műszak után?

– Az állatok szeretete ennyi idő után is megmaradt. A kutyáim olyanok mintha családtagok lennének. A velük töltött idő igazán kikapcsol, szeretem ha rendben vannak, csinik és a mozgás számukra is fontos. Emellett az edzőteremben szoktam kikapcsolni, feltöltődni leginkább.

Akkor itt hoznám szóba a testépítést. Milyen lemondásokkal jár, hogy a versenyre felkészüljön, mi a cél egyáltalán ebben a sportágban? A bronzérem igencsak elismerésre méltó, pláne az elsőn.

– Igen, az első versenyem volt a testépítésben, a Miss Zsaru kategóriában indultam el. Családom, kollégáim is támogattak a döntésemben. Hozzá kell tennem, hogy edző nélkül készültem fel barátaim segítségével. Az étrendre kimondottan oda kellett figyelni, kimérni minden egyes adagot, tartani a diétát, ahogy szokták volt mondani, a konyhában dől el minden. Ilyenkor azért nagyon tud hiányozni egy finom sütemény vagy egy bolognai spagetti. Szeretném a jövőben is folytatni a versenyzést, ez a megmérettetés adta azt a kezdő lökést a pozitív élményekkel együtt, hogy nekem szükségem van erre. Van bennem elszántság, az biztos, hiszen a sérülésem ellenére is elértem, amit szerettem volna, éremmel tértem haza. Mert ahogy egy amerikai közmondás is tartja: „Ahol akarat van, ott út is van.”