Hazudott, majd beismerte tettét

2 órája

Életveszélyesen bántalmazta élettársát

Vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun megyei rendőrök az ellen a 73 éves dunavecsei férfivel szemben, aki úgy megverte élettársát, hogy a nőt életveszélyes állapotban vitték az egyik dunaújvárosi kórházba.

Kecskés Zoltán

Illusztráció

Forrás: Illusztráció / Pixabay

A rendőröket kórházból értesítették. A vizsgálatok során kiderült, hogy  a 67 éves nő több bordája eltört, a tüdeje összeomlott és légmell alakult ki a bántalmazás következményeként. 

A police.hu-n olvasható közleményből kiderül az is, hogy a feltételezett elkövető először azt mondta a rendőröknek, hogy a párja ittasan elesett, megütötte magát, ő pedig nyomban értesítette a mentőket, ám később kiderült, hogy ez hazugaság. Miután a nő jobban lett a a kihallgatás során elmondta, hogy összevesztek, mire az élettársa hátulról megrúgta, a ruhafogasnak esett és beverte a mellkasát. 

A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán már beismerte a bántalmazást. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytattak ellene eljárást. A nyomozást a napokban befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában