Isten éltesse, Mariska néni!

2018.10.18. 14:00

A falu legidősebb polgárát köszöntötték Nádasdladányban

Isten éltesse! – a község legidősebb polgárát, a 92 esztendős Pásztor Mihálynét sorban meggratulálták az idősek napi ünnepségen. Mariska néni úgy mondja, sokszor a régi dolgokra jobban emlékszik, mint a frissekre. Érzi már a kort, a gyengeséget, hamarabb kifárad, mint akár pár éve is.

Siki Szabolcs, V. Varga József

Varga Tünde polgármester ajándékkal is kedveskedett Mariska néninek (középen)

Fotó: Siki Szabolcs

A település időskorú polgárait Varga Tünde polgármester köszöntötte a közösségi házbeli rendezvényen, köztük a 92 éves Mariska nénit, akit három lánya – Mária, Éva és Erzsébet – is elkísért az ünnepségre.

Az elöljáró az önkormányzat köszöntő szavait tolmácsolta az alkalmon, szívhez szóló műsort adtak az óvodások és az iskolások, Pulger Ferencné verset mondott, majd a zirci fúvósok koncerteztek. A finom vacsorát jóízű beszélgetések követték, az ágyhoz kötötteknek házhoz vitték az ajándékot.

Csajágon kezdődött

Lelkes Mária Csajágon született 1926. június 3-án, gyermekéveit Polgárdiban töltötte, már 16 évesen cselédlányként dolgozott a Mándoki családnál. Tizenkilenc évesen, 1945-ben házasságot kötött Pásztor Mihállyal, aki katonaként került Polgárdiba. Házasságukból 9 gyermek született, küzdelmes életükbe 13 unokájuk és 9 dédunokájuk hozott fényt. Öröm és bánat egyaránt kijutott a számukra, a nagycsalád számos aggodalommal járt, de mindig együtt igyekeztek a gondokat megoldani.

Nádasdladányba 1956-ban költöztek, a családfő tehenesként dolgozott. Mindennapi munkája az volt, hogy a legelőre kihajtotta a marhákat, borjaikat, és estefelé vissza. A kihajtásban a nagyobbacska lányok is gyakran besegítettek. Ekkortájt a ladányi jószágállomány mintegy kétszáz szarvasmarhát számlált. Ahogy cseperedtek a gyermekek, Mariska néni a termelőszövetkezetbe járt dolgozni részmunkaidősként, valamint napszámban kapált és szőlőt kötözött, a kicsikre a nagyobb leányok vigyáztak. Hetente kétszer dagasztott kenyeret, és a faluközpontba vitte a pékségbe megsüttetni. Sok állatot tartottak maguk is a ház körül, volt tehenük, lovuk, birkájuk, szárnyasok, és anyakocát is neveltek. A tojástól a húsig mindent maguk teremtettek elő.

Varga Tünde polgármester ajándékkal is kedveskedett Mariska néninek (középen)
Fotó: Siki Szabolcs

A húst általában füstöléssel tartósították, más részét pedig zsírban lesütötték, és nagy véndőkben tárolták. Ahogy ették a sültet, úgy fogyott vele együtt a zsír is. A szárnyasokat frissen fogyasztották. A jószágok tartása sok munkával járt, ennek nagyrésze a gyermeknevelés mellett Mariska nénire hárult. Miska bácsi sokszor mondogatta neki: „Mama, ezek az állatok a lábon járó takarékunk, ha gondunk van, tudunk eladni belőlük”.

Ötvenöt évig

Ötvenöt esztendeig éltek együtt küzdelmes, de boldog házasságban, az ura 2001-ben bekövetkezett haláláig. Miska bácsi minden munkát elvállalt, napszámba járt disznót vágni, kutat ásni – akár a közeli falvakba is. Általában szekérrel, a Berci szamárral utazott. A régi ladányiak még emlékezhetnek erre, meghatározó jelensége volt akkoriban a falunak. A szamár okos jószág hírében állt, minden kocsmánál szabályosan megállt, más helységekben is tudta, hol kell megpihenni. Bár az is megesett, hogy egyszer Balatonfőkajárról egyedül hozta haza a szekeret, nem várta meg a gazdáját.

Miska bácsi egy filmben is szerephez jutott a Berci szamárral. Szerszámot készítettek az állat számára, külön napidíjat kapott az öreg, és abrakot a szamár. A film szerint tejet szállítottak kannákban a szamaras fogattal. Mariska néni úgy mondja, sokszor a régi dolgokra jobban emlékszik, mint a frissekre. Érzi már a kort, a gyengeséget, hamarabb kifárad, mint akár pár éve is…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában