Az esőben sem maradhatott el a Katalinok köszöntése

Kati néni vállkendős, kézikocsit toló, felsővárosi parasztasszony volt, akinek Kocsis Balázs szobra állít emléket a fehérvári Liszt Ferenc utcában. Az ércalak, amely belevegyül a járókelők közé, igen népszerű a helybeliek között. Babona is kapcsolódik hozzá.

Eszerint, aki megsimítja az orrát, annak szerencséje lesz. Azt, hogy hányan vannak a szerencsések, nem tudom, Kati néni orra azonban olyan fényes, mintha minden nap szidoloznák… A szoborhoz már hagyomány is kötődik. Katalin-nap alkalmával itt köszönti a város polgármestere és Felsőváros önkormányzati képviselője a Katalinokat. Nem volt ez másként vasárnap sem, noha zuhogott az eső.

Cser-Palkovics András rövid beszédében arról szólt, hogy személyes sorsokból épül a közösség élete, Földi Zoltán pedig úgy fogalmazott: az egyszerű felsővárosi asszony sorsa a szorgalom, az állhatatosság és a munkába vetett hit fontosságát példázza. A szobor azt üzeni: a teljes élet nem csak az anyagiakért folytatott küzdelemből áll, de sokkal inkább az együttérzésből és a szeretetből, melyet környezetünk és barátaink iránt táplálunk. A polgármester és az önkormányzati képviselő egy-egy szál virággal köszöntötte a jelenlevő hölgyeket, majd az ünneplőket forralt borral, zsíros kenyérrel, felsővárosi savanyú káposztával vendégelték meg.

A Katalin-napi ünnepség a Felsővárosi Közösségi Házban folytatódott. Itt először Nyárai-Horváth István plébános Alexandriai Szent Katalinról beszélt, akinek bölcsessége összeegyeztethető volt a hitével. Aztán folklórműsor következett.