Nincsen gyanúsított

2020.05.08. 13:00

Zajlik a nyomozás az ellopott seregélyesi kastélytető ügyében

Továbbra is zajlik a nyomozás ismeretlen tettesek ellen a seregélyesi Zichy-Hadik-kastély tetőszerkezetének megrongálása, és a kastély tulajdonát képező értéktárgyak eltulajdonításának ügyében.

Korondy Tamás

Belül is cudar állapotok uralkodnak Fotó: Nagy Norbert / FMH

Fotó: NAGY NORBERT

Mint megírtuk, a tulajdonos külföldi cég magyarországi kézbesítési megbízottja április 24-én a kastély épületének ellenőrzése végett érkezett Seregélyesre, ahol a műemlék bejáratához lépve vette észre a rendkívüli állapotokat, s beljebb nem is merészkedett. Értesítette Horváth Sándort, a település polgármesterét, aki a helyszínt bejárva megállapította, hogy a tíz esztendeje még 2,4 milliárd forintra becsült kastély északi oldalszárnyának tetejéről a vörösréz bádogozást sok száz négyzetméteren lelopták. Ami aggodalomra adhat okot, az a jól ismert májusi esők közeledte, mely már az épületet, a födémet és a falakat fogja áztatni a tetőszerkezet hiányában, s ez az épület további, villámgyors állagromlásához vezethet. Lapunk megkereste az ügyben illetékes Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, illetve a Kormányhivatal kabinetirodáját is.

Belül is cudar állapotok uralkodnak Fotó: Nagy Norbert / FMH

– A műemléki védelem alatt álló Seregélyes, Zichy-Hadik-kastéllyal kapcsolatban a Fejér Megyei Kormányhivatalhoz bejelentés érkezett az épületet ért károkról. Az ügyben a Kormányhivatal a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján jár el. A jogi szabályozás értelmében folyamatban lévő ügyről további tájékoztatást adni nem áll módunkban – tájékoztatta lapunkat a megyei kormányhivatal.

– Az eset miatt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni az ügyben – válaszolta lapunk megkeresésére a megyei rendőrség kommunikációs szolgálata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában