fejlesztések

2021.01.02. 07:20

Bölcsőde és tárolóház épül Baracson

A települést is magába foglaló 5. választókerület országgyűlési képviselője, Varga Gábor szerint az elmúlt tíz évnyi közös munka látványos fejlődést hozott a térségben – azonban közülük is az egyik kiemelkedő község Baracs.

Korondy Tamás

A két héttel ezelőtti állapotok a bölcsőde körül

Fotó: Önkormányzat

Az önkormányzat a terület- és településfejlesztési operatív program pályázatán mintegy 318 millió forint támogatást nyert bölcsőde építésére, ezzel egy időben még egy tárolóház is épül, önerőből.

Mint megtudtuk, a fejlesztés azt jelenti, hogy két csoportszobás új bölcsőde épül a településen, így az épület már huszonhat kisgyermek elhelyezésére lesz alkalmas.

A tervek szerint az elnyert támogatásból vásárolják meg a bútorokat és az egyéb berendezési tárgyakat, informatikai eszközöket, valamint játszóudvart is kialakítanak majd – továbbá a szülők közlekedésének segítésére babakocsi- és kerékpártárolót, parkolókat alakítanak ki.

A két héttel ezelőtti állapotok a bölcsőde körül
Fotó: Önkormányzat

Az épület teljes alapterülete 630 négyzetméter lesz, melyből a bölcsőde 570, a védőnői rendelő pedig a maradék 60 négyzetmétert foglalja majd el, utóbbi önkormányzati finanszírozással valósul meg.

Továbbá készül a teljesen saját erőből kialakítandó gép- és anyagtároló, valamint közmunkás bázisként is hamarosan funkcionáló épület a polgármesteri hivatal szomszédságában, melyet Várai Róbert polgármester mutatott meg Varga Gábor országgyűlési képviselőnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában