Frissen Fejérből

2021.05.15. 20:46

Kesztyűs kéz bánt el a sok-sok hulladékkal Pákozdon

A pályázati támogatás önkéntesek segítségével alkot egységet azért, hogy tisztuljon a környezetünk.

Tihanyi Tamás

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Pákozd nagyközség önkormányzata a „Tisztítsuk meg az országot” elnevezésű pályázaton sikeresen szerepelt, amelynek eredményeként 8 millió 446 ezer forintot nyert el a hulladék elszállítására, illetve a gyűjtőhelyen való elhelyezésére. A projekt során a településen több helyszínről, mintegy 618 köbméternyi szemetet visznek el a pályázatnak köszönhetően: a központi támogatás a hulladék elszállítását és a lerakó díját biztosítja, a rakodást az önkormányzat saját forrásból fedezi, míg a szétszórt hulladék begyűjtését főként önkéntesek bevonásával végezték, végzik el.

Munkában és útban a Bella-tó felé
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A településen nem először fordul elő, hogy a lakosság komoly szerepet vállal a környezet rendbetételében, ahogyan ez egy héttel ezelőtt is történt – mondta lapunknak Kardos Ádám polgármester. – Míg egy önkéntes csapat a nyertes pályázattal kapcsolatos helyszíneken gyűjtötte a szemetet, egy másik társaság a település több pontján gazolt és virágokat ültetett. Azokon a területrészeken, amelyek a pályázatnak köszönhetően megtisztulnak, figyelmeztető táblákat helyezünk ki, a térfigyelő kamerarendszert is bővítjük, valamint a helyi polgárőrség több alkalommal teljesít szolgálatot most és a jövőben.

 

A célok érdekében az önkormányzat és a rendőrség között a közelmúltban együttműködési megállapodás köttetett.

A Baptista Szeretetszolgálat több mint egy éve alapított logisztikai központot a pákozdi M7 Ipari Parkban, ezért természetes volt, hogy a baptista egyház önkénteseinek egyik akciója is a települést vette célba. Fontos apropója a kezdeményezésnek az Önkéntesség Magyarországi Éve, amely 2021-ben a kormány támogatásával szervezi programjait. Az önkéntesek szombaton a Kultúra Házának udvarán találkoztak, ahol a helyiek teával és zsíroskenyérrel várták a távolról érkezett hulladékgyűjtőket, akik házi készítésű süteményekkel kedveskedtek. Majd megkezdődött munka a Bella-tó környékén és folytatódott más helyszíneken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában