Frissen Fejérből

2021.05.04. 14:00

Különleges egeret alkotott az iszkaszentgyörgyi és a dunaújvárosi hallgató

A győri Széchenyi István Egyetem innovációs pályázatának első díját érdemelte ki az intézmény két Fejér megyei hallgatója, Kovács Marcell és Titli Imre Patrik. A fiatalok olyan egeret alkottak, amely felveszi a kéz formáját.

Széchenyi Egyetem

Fotó: Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem rendszeresen meghirdeti Széchenyi Duó névre hallgató pályázatát, amelyen hallgatók és oktatók párosai indulhatnak egy-egy ötlettel. A bírálatnál többek között az alkalmazhatóság, az üzleti potenciál, az újdonságérték, az egyediség, a látványosság és a kreativitás esik nagy súllyal a latba. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül, amit elképzelésük megvalósítására kell fordítaniuk. A legutóbbi pályázaton a zsűri az első díjat a dunaújvárosi Kovács Marcell és az iszkaszentgyörgyi Titli Imre Patrik pályamunkájának ítélte, amely startupötletnek is beillene.

Nagy kihívás volt a kézlenyomat levétele

Az üzleti modell dióhéjban annyi, hogy a vásárló kezéről mintát vesznek, majd a lenyomatból személyre szabott, 3D nyomtatott egeret gyártanak. Így olyan eszközt használhat modellezés vagy épp játék közben a felhasználó, amely kényelmes, nem feszíti az ujjakat, és igazodik a kézfej formájához.

A dunaújvárosi Kovács Marcell
Fotó: Egyetem

- A kézlenyomat levétele nagy kihívás volt. Először sógyurmával kísérleteztünk, de nem tudtuk annyira formázni. Kipróbáltuk a kinetikus homokot is, ami viszont szétesett. Felvetődött, hogy csinálunk egy apró egérformát, amiből tüskék állnak ki, és ezekhez érzékelőket csatolva egy térhálót hozunk létre, de ennek megoldásához több időre lett volna szükség. Végül a klasszikus Play-Doh gyurma mellett döntöttünk – magyarázta Kovács Marcell, aki szerint a kézlenyomatok scannelése jó minőségű telefonos kamerával is megoldható, így a vásárló által készített képsorozatból könynyen rekonstruálni tudják a 3D modellt – amit aztán kinyomtatnak, felületkezelnek, és elektronikát szerelnek bele.

Az iszkaszentgyörgyi Titli Imre Patrik
Fotó: Egyetem

- Az, hogy lesz-e startupunk, a 3D nyomtatás fejlődésétől is függ, a jelenlegi technológiával ugyanis nem lehet olyan minőségű felületet létrehozni, mint fröcscsöntéssel. A prototípusunk mindenesetre elkészült, szeretnénk tovább dolgozni rajta – összegzett a hallgató, aki megjegyezte: a projekt során Fekete Imre, a Széchenyi Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének mérnöke segített nekik a megvalósításban.

(Szöveg: Széchenyi Egyetem)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában